|
9. rész
2010.01.08. 17:19
Na, de ugorjunk még egy kicsit. Eltelt 3 hét és mind a 2 banda az utolsó koncertre készülődik. Vége a közös turnénak és ezzel az együttlétnek is. De csak pár hétre. Hazamegyünk, leteszünk néhány vizsgát (kemény a magántanulók élete) közben egy hazai mini turné, azután irány vissza a fiúkhoz karácsonyozni.
- Fiúk, lányok rossz híreket hoztunk. – Peter
- Ez várható volt. – Arine.
- ? – Peter
- Ha a két menedzser egyszerre jön, akkor az sosem jelent jót. – én.
- A koncival van valami baj? – Neja
- Ha most azt mondod, hogy elmarad, én hülyét kapok! – Kara
- Csak azt ne mond, hogy egyszerre lesz! – Mara
- Miért van az, hogy ti mindig a vesémig láttok. – Peter – Sajnálom, másképp nem tudtuk megoldani.
- De így nem tudunk elmenni a lányok záró koncijára. – Georg
- És ők se a miénkre. – Gustav
- Bocs srácok. – David – A tiétek rendes, eredeti időben lesz.
- De a tietek lányok, sajnos egy nappal el kellett tolnunk. – Peter
- A rendezők a legtöbb bevételt akarják kihozni a dologból. – David.
- És azt hiszik így több csurog a zsebecskéjükbe, mintha külön napokon lennének?
- Én sem értem a logikájukat. – David
- De mióta kihirdették, még azt a kevés jegyet, ami nem kelt el, azt is szétkapkodták. – Peter
- Legalább nekik jó. – húzta el a száját Neja
- Ugyan, péntek helyett szombaton lépünk fel. Plusz egy nap pihi és gyakorlás. – Arine
- És mindkét bandának egy sajtótájékoztató. – David
- Miért? – Bill
- Arról kell beszélnetek, hogy milyen volt együtt dolgozni, meg hasonlók. – Peter – Szinte mindegyik újság kíváncsi a részletekre.
- Így arra gondoltunk, hogy egy füst alatt lerendezhetnénk mindegyikőjüket. – David
Ugrás: A koncik napja, reggel 9 óra úton a sajtótájékoztató felé.
- Az intimitás érintő kérdéseket kerüljétek. – Peter
- Hogyan? Ezeket a kérdéseket nem lehet elkerülni. – Tom
- Úgy értem, ha rákérdeznek például arra, hogy flörtöltök vagy épp viszonyotok van-e valamelyikőtöknek valakivel a másik bandából, akkor adjatok kitérő választ. – Peter
- Ha lehet, akkor inkább tagadjatok. – David
- Szerintem is az lenne a legjobb. – Mara – Ne nézzetek így rám, csak a ti testi épségeteket és persze a csapat(ok) érdekeit tartom szem előtt.
- Igaz. Gondoljatok csak bele. Mi még most kezdjük ezt az egészet, ti fiúk meg már igencsak tekintélyre méltó nevet szereztetek magatoknak, és könnyen mondhatnák, hogy általatok akarunk előrébb jutni. – Neja
- De mi egyáltalán nem segítettünk nektek. – Georg
- Tényleg nem, vagy csak nem gondoltátok, hogy segítetek? – én
- Bill, kinek az ötlete volt, hogy közösen turnézzunk? – ütötte tovább Kara a vasat.
- És ez csak egy példa. – én.
- A lényeget értjük. – Tom
- Akkor jó, mert megérkeztünk. – David – lányok, ti szálltok ki elsőnek.
- Ez jó ötlet. – Tom vigyorogva, ugyanis át kellett rajta másznom ahhoz, hogy ki tudjak szállni.
- Megkérhetnélek, hogy a kezed vedd le a seggemről, ugyanis baromira zavaró és mindent lehet kintről látni. – mosolyogtam rá kiszállás közben. Erre az volt a válasz, hogy jó nagyot ráhúzott.
- Jössz te még az én utcámba! – szóltam hátra már a járdán állva.
- Gyerünk lányok, igyekezzetek, igyekezzetek. – Peter.
Már az ajtónál jártunk, mikor a kinti tömeg sikítozása őrületessé méretesült. Kiszálltak a fiúk is. David ugyan igyekezett terelgetni őket az ajtó felé, de még így is egy negyed órába került, mire odaértek hozzánk.
Két és fél órán keresztül faggattak bennünket, mire nagy nehezen sikerült mindenki érdeklődését kielégíteni vagy legalábbis csökkenteni a tudásszomjukat (egy időre).
3-kor indultunk el a koncik helyszíneire. Mind a két csarnok hatalmas volt és a színpad közepére az együttesek ’címere’ volt felfestve, mögötte pedig egy-egy hatalmas kivetítő.
- Na, ekkora csarnokban sem jártam még. – én
- Mindennek eljön egyszer az ideje. – Peter.
- Bele se merek gondolni, mi lesz itt estére. – Arine
- Én se. De vigasztaljon a tudat, hogy nem lesz telt ház. – Kara
- Ekkora csarnokot lehetetlenség megtölteni. – Neja – Legalábbis nekünk. Hisz még csak most kezdtük.
- Had nyugtassalak meg benneteket. – Peter – Berlin két legnagyobb csarnoka lett nektek kibérelve és mind a kettő teltházas este elé néz. Úgyhogy addig idegeskedjetek, amíg üres ez a helység. – mutatott körbe a csarnokon.
- Mikrofon próba 1, 2, 3 – hallottuk üvöltő hangerővel. – Megkérnénk a kisasszonyokat, hogy fáradjanak a színpadra. – harsogta a hangszórókból egy középkorú emberke, Don.
Felmentünk, a csajok gyorsan behangolták a hangszereket, még Neja is rekordidő alatt rakta össze a felszerelését. 7-kor nyitották a kapukat, de még 615 –kor nem ment minden simán a hangosításnál. Még jó, hogy a számok sorrendjét 2 nappal korábban összeállítottuk, így szépen lehetett átírni az egészet, ugyanis a váltások és az efektek – bizony az is van – nem úgy jöttek ki, ahogy eredetileg terveztük. Valamiért a tűz és szélgép mindig egyszerre indultak. Ami nem is lett volna baj, csakhogy nagy láng, kevés szél helyett épp az
ellenkezőjét csinálták. A füstgépről nem is beszélve. Vagy majd megfulladtunk és egymást sem láttuk vagy semmit sem csinált. Aztán 7 előtt pár perccel végre sikerült mindent összehangolnunk.
Alig tettük le magunkat a kis szobában, már csörögtek a telefonjaink. A srácok hívtak, hogy nálunk minden rendben van-e, mert náluk semmi sem akart úgy működni, ahogy kellett volna. Mondtuk, hogy nálunk ugyan az a helyzet. Aztán a beszélgetés egyre körülményesebbé vált, ugyanis mindkét oldalon megérkeztek a sminkesek, fodrászok, aztán meg a fülesek meg a mikroportok. Így le kellett tennünk. De mind a két oldalt, megnyugtatta, hogy beszélhetett a másikkal. 8-kor kimentünk és elkezdtük a show-t. Minden remekül ment és olyan 11 körül jöttünk le a színpadról.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
