|
3. rész
2009.12.21. 15:24
- Meg kéne kérdezni a lányokat nem akarnak-e enni véletlen.
- Ugyan Tom, hagyd őket készülődni. – Bill. A fiúk épp lefelé indultak, hogy jól bevacsorázzanak.
- Igazad van. Én se örülnék neki, ha tetvészkedés közben kirángatnának. – Tom, és már a lift előtt álltak.
Már az étteremben:
- Moon! Azok ott nem azok a fiúk, akikkel együtt jöttünk? – Arine
- De azok. – én – Gyertek, keressünk egy asztalt. – és elindultunk a terem másik vége felé.
- Azta! Nézzétek azokat a csajokat! – Georg
- Az anyja! Ezek aztán tüzes csajok! – Tom és kaján vigyorral végigmérte a legelöl haladó lányt [engemJ]
- Nem rossz bőr! – jegyezte meg Gustav a hátulsó csajszit stírölve. [az Neja] – Feszül a nadrág ahol kell. – vigyorog Neja extra mini naciján tartva a szemeit.
- Mit szolnátok hozzá, ha hellyel kínálnánk őket? – Bill
- Tesó, te egy zseni vagy! – Tom, de már fel is állt ás célba vett bennünket.
- Hé, Moon! – Mara
- Hm? – fordultam hátra.
- Szerintem hozzád jönnek. – Kara sejtelmes mosollyal.
- Kik? – én
- Nem kik, hanem csak ki. – Mutat Neja Tomra.
- Nyugi csinos vagy. – Arine, látva az arcomat. – Bár pirulsz, mint csirke a sütőben.
- Elnézést hölgyeim, - Tom ártatlan arccal – A barátaimmal azt szeretnénk kérdezni, hogy nem-e foglalnátok helyet a mi asztalunknál. – a lányokkal összenéztünk.
- Most vagy csak szívat, vagy tényleg nem ismert fel. – Kara magyarul.
- Sztem tényleg nem ismert fel. – Mara
- Lányok? – Neja
- Ok. – mindenki
- Elfogadjuk az ajánlatot. – én, ismét németül.
- Remek. Erre gyertek. – mutatott az asztaluk irányába.
Ahogy közeledtünk a fiúk egyre jobban kezdtek minket felismerni. Mikor Tom nem figyelt, intettünk, hogy hallgassanak. Ültetéskor Tommal szembe kerültünk, Neja Gustav szemese lett, míg Arine és Kara Bill-t ill. Georg-ot választotta szemező partnernek. Azért Marát sem kell félteni, ugyanis mire befejeztük a vacsorát megérkezett a fiúk egyik barátja Andreas is. Remekül elszórakoztunk, főleg azon, hogy Tom rá ne jöjjön a turpiságunkra. Ennek érdekében az egymás közt használt beceneveinken szólítottuk egymást. (én: Moon, Neja: Fire, Arine: Star, Kara: Sun, Mara: Air)
- Furcsa neveitek vannak. - Tom – Miért pont ezek?
- A neveink bennünket tükröznek. – Neja
- Igen. Én például, állítólag azért kaptam az Air – t, mert olyan könnyű vagyok, mint a levegő.– Mara, mire jót nevettünk.
- Én azt hittem azért, mert minden problémát könnyedén, egy szempillantás alatt megoldasz. – kontráztam rá.
- Nem, akkor Fast lenne a nevem. – Mara
- Egy frászt. – Neja – De ha már a témánál vagyunk, Moon-ra is jobban ráillene az Eyes.
- Most miért? – én
- Mert mindig mindent meglátsz. – Kara
- Főleg azt, amit nem kéne. – Arine
- Nem is! – én műdurcisan, de már javában röhögtünk.
Még legalább egy negyed órát szórakoztattuk egymást, mikor megcsörrent a mobilunk.
- Hallo? – vettük fel egyszerre. Peter volt, a menedzserünk.
- Szasztok csajszik! Hol a fenében vagytok?! A sofőr már legalább 10 perce vár benneteket!
- Jó, jó, nem kell leordítani a fejünket! Vacsorázni, csak szabad nem?
- Idefigyeljetek, ne húzzátok az agyam, inkább húzzátok be azokat a csinos kis seggeteket a kocsiba! MOST!
- Oké. – mi. Hát igen. A konferenciabeszélgetések előnye: több embert is le lehet baszni egyszerre.
- Bocsi skacok, de nekünk most mennünk kell. – Arine.
- De hová? – Gustav & Georg
- Miért? – Bill. Olyan aranyosak voltak, komolyan mondom, mint az ázott kiskutyák, úgy néztek a ránk.
- Bocs srácok, de most elrabolom a lányokat. – én.
- Interjúra kell mennünk. – Mara – De nyugi, utána rögtön visszakapjátok őket.
Ezzel el is indultunk, de az ajtóból visszafordultam és hosszú, de lassú léptekkel elindultam Tom felé. Megálltam mögötte, odahajoltam hozzá és a fülébe súgtam:
- Köszönök mindent, amit a délután folyamán tettél. – és adtam az arcára egy puszit. Azt a döbbent fejet látni kellett volna. Szabály szerint hallani lehetett, ahogy koppan (jobban mondva puffan), amikor leesett neki. De én már akkor messze jártam.
Az interjún semmi különös nem volt, csak a szokásos kérdések: Mióta zenéltek együtt? Mióta ismeritek egymást? Mit csináltok, amikor épp nem zenéltek? Mit tanultok? Mennyi van még a suliból? Meg hasonlók. Kemény másfél órán keresztül nagyjából ugyanazokat kérdezték, mint mikor kijött az első európai lemezünk. Alig vártuk, hogy visszaérjünk a szállodába.
Még mi az interjún, addig a fiúk...
...addig a fiúk befejezték a vacsorát és visszamentek a szobájukba. Pontosabban Bill és Tom szobájába.
- Most őszintén! Ti tudtátok? – Tom
- Mit? – tetette Bill a hülyét.
- Mit? Mit? Azt, hogy néger faszom van! Na mit? – Tom
- Jól van, na. Nem kell mindjárt felkapni a vizet! – Georg
- Ahogy leültünk, felismertük őket. – Gustav
- Akkor miért nem lehetett szólni? – Tom
- Mert Leila intett, hogy ne. – Bill
- Tényleg, mit súgott a füledbe? – Andreas.
- Hogy köszön mindent.
- És ahogy láttam, kárpótlást is kaptál. – Bill – Úgy, hogy elhallgass.
- Jól van, váltsunk témát. – Tom
- Ez jó ötlet. – Gustav
- Hát igen. Nekem mindig jó ötleteim vannak. – húzta ki magát.
- Na persze. Inkább nézzünk valami DVD-t. – Bill.
- Ok. De mit? – Gustav
- Kárhozottak királynője? – Andreas
- Jé, megszólalt! – Georg – Öregem, már azt hittem, hogy a csaj elvitte a nyelved.
- Ha, ha, ha... – Andy
- Na akkor filmezünk? – tárta szét kezeit Tom.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
