|
2. rész
2009.12.08. 13:26
- Köszönöm a hajszárítót. – adtam vissza azt a tulajdonosának. – Tom? – kérdeztem, mivel körülnézve mindenkit láttam, csak őt nem.
- Kajáért ment. Jön mindjárt. – Georg.
Míg Tomot vártuk, a srácokkal jól elbeszélgettünk. Kicsit furcsállták a megjelenésemet, de mikor elmeséltem a történetet, már csak jót nevettünk rajta.
- Azt hiszem kezd koffeinhiányom lenni. – mondtam, mert már eléggé fájt a fejem.
- Én meg már kezdek nagyon kajás lenni. – Gustav
- Hol a faszban van már az a pöcs?!- Georg
- Hé, hölgy is van a jelenlévők között! – Bill
- Nyugi. Szoktam én ennél cifrábbakat is használni. – nevettem rá. – De ha Tom nem is, a buszom már igazán jöhetne. – kezdtem komolyan aggódni a többiekért.
- Halihó! – Tom jött meg felpakolva.
- Kínába mentél a kajáért? – Bill
- Csak ide szembe. – Tom – Miért?
- Áh nem érdekes, csak már úgy...2 órája várjuk a kaját. – nézett Gustav az órájára.
- Óh, hát találkoztam egy eléggé ideges sofőrrel, akinek úgy 5 km-re lerobbant a busza és egy énekesnőért kellett volna jönnie.
- Hát ez gáz! És véletlenül nem mondta, hogy kiért jött?
- Nem, csak annyit, hogy mikor a szobájához ment volna, senki sem nyitott ajtót. Felhívta a menedzsert, aki leordította a fejét, hogy ha estig nincs a csajszi Kölnben, ki van rúgva. – mesélte, miközben mindenkinek kiosztotta, amit kért. – Te mit kérsz? Leila? – megint elbambultam. – Leila?! – lépett elém
- Mi? Semmit, köszi. Nem vagyok éhes...Nem tudod, hol van most az a sofőr?
- Nem. De még az étteremben volt, mikor eljöttem. Miért? – nem válaszoltam, csak leugrottam a buszról, átszaladtam az úton, be az étterembe.
- Jef! – a sofőr ott ült a pultnál. – Jef! – szépen néztem ki! 3 számmal nagyobb pólóban, férfialsóneműben, mezítláb szaladok egy pasas felé.
- Hé, kiscsaj! Hová tűntél? És mi van rajtad? – megölelt, majd végignézett rajtam.
- Majd később elmesélek mindent. Most gyere. – és már húztam is kifelé. Át az úton, fel a buszra.
- Srácok! Be szeretném mutatni a sofőrömet, Jef-et. – hatásszünet – És kérnék egy szívességet.
- Mond.
- Elég nagy szívesség lenne...Szóval estére Kölnben kellene lennem a barátnőimmel.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy te vagy az az énekesnő? – Tom
- De. És a barátnőimmel együtt egy bandát alkotunk. Egy családot, ahogy mi hívjuk.
- Meglepetés, meglepetés hátán. – Bill
- Na, de végre akkor indulhatunk. – Georg, én meg csak érdekesen néztem rá.
- Eddig is csak arra vártunk, hogy érted jöjjenek. – Bill
- Akkor irány végre Köln. – Tom – Úgy is mi is oda tartunk. Nem?
- De – egyhangú válasz.
- És még valami. – én – pár percre megállhatnánk a buszunknál? Össze kéne szednem pár holmit. – könyörgő arccal.
- Persze. Ez csak természetes. – a fiúk.
Olyan 5 perc padlógáz után, már a saját buszunkban pakolásztam. Persze gyorsan át is öltöztem. 10 perccel később Tom jött fel.
- Indulhatunk?
- Persze. Segítesz ezeket átvinni? – Mutattam 5 nagy bőröndre.
- Csak a legszükségesebbek.
- Ok. Egy pillanat. – kiállt a busz elé. – Gustav, Georg! Gyertek át egy kicsit! – ordította.
- Basszus, mi ez a rengeteg holmi? - Bill, mikor már ő is segített bepakolni a csomagtartójukba.
- Csak a legszükségesebbek. – Tom
- Tényleg? – Bill
- Igen. 5 lány számára váltásruha, smink és tisztálkodó szerek. Ellentétben veletek, nekünk egy turnéra elég 3 bőrönd fejenként. Pedig mi lányok vagyunk.
- Na igen. Induláskor még 3 bőrönd. De mire vége egy nagyobb körútnak, örüljünk, ha 5-re szorítkoznak. – Jef.
2 óra szintén kemény padlógáz után elértük a lányok búvóhelyét.
- Csajok! Halihó! – megyek be a szobába.
- Áááááá véégree! – ugrálnak körbe.
- Nyugi, nyugi! De ha most nem lennétek a legjobb barátnőim, nagyon haragudnék rátok! – nézek rájuk komolyan.
- Jaj életem...
- Hoztam ruhát, festéket, meg még ami kell. – vágtam a szíveim szavába.
- Éljen! – Arine
- Hol vannak? – Mara
- A busz csomagtartójában. – böktem a hátam mögé.
- De Peter azt mondta, hogy lerobbant. – Kara [Peter a menedzserünk]
- Nem is a mi buszunk, hanem a ... néhány barátomé. De szedjétek magatokat, mert igyekeznünk kell. – azzal mindenkit feltereltem a buszra.
- Srácok, íme a The Devil’s Daughters: Neja, Arine, Kara, Mara és jómagam. Csajok ők itt...hát szerintem, nem kell őket bemutatnom. – rendeztem gyors ismerkedő estet.
- Indulhatunk? – a fiúk sofőrje.
- Persze. – mindenki egyszerre.
A menedzserünk már a hotel előtt várt minket. Persze hátul szálltunk ki, mivel mint utóbb kiderült a fiúk is ugyanabban a szállodában voltak elszállásolva. És még egy meglepi: ugyanazon az emeleten.
- Oké lánykáim, akkor 7-re itt van értetek a kocsi. – Peter – Van kemény 2 órátok, hogy elkészüljetek. Jó mulatást. – és elment.
- Akkor...kössz a fuvart srácok, de nekünk most dolgunk van. – Neja. Mindenki (lányok) megfogott 1-1 bőröndöt és elindult a szobája felé.
- Sziasztok, még találkozunk. – köszöntem el én is. Bekapcsoltam az mp3-am, de előtte még rácsatlakoztattam egy hangszórót. Az asztalra tettem és max hangerőre vettem a Ready! Set! Go! – t. Kikészítettem a ruháimat: fekete harisnya, fűző és rákapcsolható hosszú, elöl nyitott szoknya, alá egy mini. Mindehhez egy fekete magas sarkú combcsizma és egy fekete selyem átlátszó, bokáig érő ”kabát”. Alig egy óra alatt felöltöztem, besütöttem a hajam és sminkeltem. Átmentem a többiekhez, hogy megkérdezzem jönnek-e kajálni valamit, még az interjú előtt. Persze senki sem hagyott volna ki egy jó kis kalóriabombát, meg a népek megbotránkoztatását, (mivel a többiek is hasonlóképpen voltak felöltözve, mint én.)
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
