|
1. rész
2009.12.08. 12:58
A lényeg az, hogy most itt vagyunk a turnébuszban és már csak pár óra a német határ. Én épp egy dal szövegét próbálom papírra vetni, Arine pedig pengeti a húrokat. A többiek meg nagyban húzzák a lóbőrt. Nem is csodálom, hisz már nagyjából hajnali 2 óra van.
Már Arine is elvonult, de én még mindig ugyanazzal a pár sorral bajlódom, mint 4 órával ezelőtt.
Aztán a fotelban ébredtem, ölemben a füzettel.
Olyan 10 óra lehetett, mikor megálltunk egy pihenőnél. Megkajáltunk, aztán megegyeztünk, hogy veszünk ki a szemközti motelban szobát és kifürödjük az összes melegvizet. Ezt meg is tettük, de mikor kimentem a fürdőből, a lányok és (mint utóbb kiderült) a turnébusz már sehol sem voltak. Nyúltam volna a telómért, de a ruháim helyén csak egy cetlit találtam. (a telóm meg persze a nadrágzsebemben):
„Leila!
Bocs, hogy csak úgy itt hagytunk, de a busz visszafordul érted, amint minket letett. ( A hazai riporterek átvették az itteniek stílusát!) Ha találkozunk, mindent részletesen elmesélünk. Azt is, hogy miért volt szükség a ruháidra.
Remélem nem haragszol...nagyon. [J]
Pussz: Neja”
Na hát ez jó! Itt hagytak egy szál törölközőben, hajszárító nélkül!
Legalább egy negyed órát pufoghattam így, mikor valaki kopogtatott az ajtón. Résnyire kinyitottam és egy toporgó, raszta hajú srácot láttam nekem háttal.
- Segíthetek? – szegénykém halálra rémült.
- Jaj, de jó! Ez már a 3. szoba, ahova bekopogtam, de te vagy az első, aki ajtót nyitott.
- Értem. Tudod, lehet, hogy a többi szoba üres.
- Lehet...A lényeg: bemehetek a fürdőszobába? Mindjárt bepisilek, de a haverom kibérelte a budit a buszunkon. – hadarta. Végigmértem, majd kis habozás után beengedtem.
- Ezer köszönet. – és már szaladt is a mellékhelyiség felé.
- Vigyázz, csúszik! – kiabálok utána és kinézek, hogy tényleg ott van e az a busz. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy tényleg ott van, becsuktam az ajtót és nekitámaszkodtam az ajtófélfának.
Elgondolkodhattam, mert mikor megkocogtatta a vállamat ugrottam egyet.
- Jól vagy? Legalább 1 perce dumálok. – ő.
- Jaj, bocsi. Elgondolkodtam. – mosolyogtam rá.
- És min? – „olyan szépek a szemei!” gondoltam. „Ami furcsa, mert nem az esetem. Én a kékszemű srácokra bukom. Sebaj azért szépek.” Igyekeztem a kérdésre válaszolni.
- Csak azon, hogy a b.nőim elhúzták a csíkot a buszunkkal, engem meg itt hagytak egy szál...hajszárító nélkül. – dobtam hátra a csurom vizes hajamat.
- Amint látom, a ruháidat is elvitték. – mér végig. A törölköző épphogy csak takart valamit.
- Tedd vissza a szemeidet a helyükre légy szíves és töröld meg a szád. Csorog a nyálad. – nevettem rá.
- Nagyon vicces. – ő – na, akkor megyek is. Nem zavarok tovább. És még egyszer köszi. – szolt vissza az ajtóból.
- Nincs mit. – csukom be utána az ajtót.
Az ablakból néztem, ahogy sétál a busz felé, aztán nagy meglepetésemre félúton visszafordult, szaladt az ajtó felé. Majd kopogott.[még jó. !logika!]
- Szia! – nyitottam ki. – Valami baj van?
- Nem, nincs, csak azt akartam kérdezni, nem jönnél-e fel a buszra? Adok száraz ruhát meg kapsz hajszárítót is.
- Csak azt ne mond, hogy tartasz magadnál női ruhát.
- Azt nem, de egy pólót azért adhatok. És, ha így maradsz, hamar megfázol. Na, gyere! – megfogta a kezem és húzott kifelé.
- Hé!...Az se zavar, hogy mezítláb vagyok? – valahogy nem tetszett az ötlet.
- Sebaj, majd viszlek. – vigyorog.
- Kac, kac kukac. Akkor inkább agyonszurkáltatom a talpam.
- Az is van, de majd később visszatérünk erre a témára...Na gyere! – becsukta mögöttem az ajtót majd átkarolta a derekam és szelíden a busz felé terelt. „Mamám! Olyan jó illata van!” gondoltam magamban.
- Gyere, nem harapunk! – nézett rám, mikor már a lépcső előtt álltam, ő meg már fent is volt.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit nagyot kell lépni? – nézek fel rá.
- Nem.
- Akkor gondold!!
- Upsz. Várj! – azzal Georg-ot fellökve bement a hálófülkébe és egy takaróval jött vissza.
- Tom, minek neked az a takaró? – Bill
- Majd meglátod. –Tom, de már rég mellettem állt és bebugyolált a takaróba.
- Na, így ni. Így már léphetsz akármekkorát. Sőt, vihetlek is. – felkapott és vigyorogva felvitt a lépcsőn.
- Skacok, hoztam valakit.
- Sziasztok. – mikor már Tom a lábamra állított.
- Hello. – mindenki.
- Te az előbb pisilni vagy csajozni mentél? – Gustav
- Had lepjelek meg! Tényleg pisiltem. – Tom
- Akkor hogy-hogy egy csurom vizes lánnyal térsz vissza? – Bill
- 1. nem csurom vizes, csak vizes. 2. nem egy lány, hanem...
- Leila – fejeztem be, mivel be sem mutatkoztunk. Az egy dolog, hogy én ismerem a TH-t, és egyből fölismertem Tomot, de kétlem, hogy ő ismerne engem.
Amint megszólaltam minden szem rám szegeződött.
- A nevem Leila Nut. – itt jelentőségteljesen Tomra néztem, mire végre vette a lapot és témát váltott.
- Oh, mindjárt adok valami ruhát. – azzal bevezetett a hálófülkébe és becsukta rám az ajtót.
- Bill, kéne a hajszárítód. – Tom, miközben a pólói között válogatott.
- Minek az neked? – Bill értetlenkedve.
- Nem nekem kell. – Tom fel sem nézett a bőröndje mélyéről. Bill is belemerült a sajátjába, majd elővette az említett eszközt.
- Tess. – nyomta testvére kezébe. – mit keresel még?
- Kössz. Áh, meg is van. – egy boxer volt a keresés tárgya.
- Mit akarsz vele?
- Alulra is kell valami. – Tom, de már az ajtónál volt. Kopogott, majd bedugta a fejét. – Halihó. Itt van a ruha, meg a hajszárító – nyújtotta oda, de a szemeit le sem vette a combjaimról, ugyanis rajtam megint csak a törölköző volt.
- Köszönöm. Hol a konnektor?
- Itt, az ajtó mellett. Hagylak öltözni. – és becsukta az ajtót. Kis idő múlva (úgy egy óra múlva) kiléptem a fülkéből. Pólóban, boxerban és hál’ az égnek, (meg Tomnak) VÉGRE!! száraz hajjal.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
