|
58. rész - Itt szakadt el a cérna
- Fasza buli, nem? - nevetett az irónián Tom, elfoglalva öccse mellett egy ülőhelyet - Idejövök és nézd meg milyen állapotban van.
- Remélem jobb színben lesz, mikor visszajön.
- Kicsit emlékeztet a 18. születésnapunkra, akkor én is így bevoltam csípve.
- Te jobban.. - gúnyolódott rajta Bill - És mi az, hogy emlékeztet? Nekem kellett eszedbe juttatni a homályos részleteket, annyira toppon voltál..
- Úgy van öcsi, szívd nyugodtan a véremet. Nem elég, hogy a csajom helyett csak egy részeg picsát látok, még te is jössz a múlt felhánytorgatásával.
- Jobb, hogy ezt most nem hallotta.
- Gitta?
- Amennyiben nem én vagyok a részeg picsa, akkor igen, ő.
- Szerinted mit kéne mondanom rá? Nem azért kocsikáztam ide 150 km-t, hogy egy hasznavehetetlen barátnővel találjam szembe magam.
- Nem vagy te egy kicsit ideges?
Intett a sokat - igen, de dühös Tom Kaulitz-ot még nem - látott csaposnak, és kért egy korsó alkoholmentes sört.
- Van rá okom, hogy az legyek? Ó, dehogy van.. - szájához emelte a korsót, nagyot kortyolt belőle, majd letette az asztalra és eltolta magától - Most még ez a szar se megy le.
- Utálom mikor ideges vagy, főleg, mert nem értem, miért?
- Kiborít a viselkedése. Nem tudom megmondani az okát, de már nem vágyok rá minden nap, hogy együtt legyünk. És nem is én diktálok, neki ott van az éneklés, most már főállásban. Ha ő Berlinben van, mi éppen Los Angeles-ben koncertezünk. Túl bonyolult megoldani a rendszeres találkákat, a média meg kész rémálom.
Bill keserűen felsóhajtott, sejtve bátyja elmélkedésének végkifejletét.
- Újabb szünet?
- Nem, ezúttal nem. Már elég régóta rágódok ezen, és jobb, ha túl leszünk rajta. Nem akartam pont most előhozakodni vele, de nálam itt szakadt el a cérna...
A gyomrom viszonylagos kiürítése és Ade részéről egy jó nagy adag fejmosás után, némileg felfrissülten léptem ismét a zenétől hangos tánctérre. Szememmel az ikreket kutattam; csak remélni tudtam, hogy nem haragszanak rám, amiért ennyire megvárakoztattam őket. Vagy amiért ilyen megalázó, közönséges módon ejtettem meg a fogadásukat.
- Itt vagyok, bocs az előbbiért. - másztam vissza a bárszékre, Tom mellé
- Jobban érzed magad? - hajolt Bill felém - Elég pocsékul néztél ki.
- Láttad volna azt, amit a wc-be produkált. Na, az tényleg ocsmányul festett. - Ade arca olyan volt, mint aki citromba harapott.
- Oké, elég. - állította le előzékenyen Bill, megkímélve magát és Tomot a további részletektől.
Ami az idősebbik fivért illeti, mintha valami nem stimmelt volna. Mióta visszajöttünk a mosdóból, úgy tűnt, Tomot kicserélték. Leszegett fejjel, összekulcsolt ujjakkal ült a pultnál. Szemei ide-oda jártak a pulóverének mintája, valamint a kezei között. Míg máskor némán vette a levegőt, most hangosan - és valószínűleg dühösen - szuszogott.
Eközben a zenelejátszó átváltott egy lassú számra, egy olyan tipikus amerikai, középiskolai bálokon játszott dalra. Tom nagy levegőt vett, lecsúszott a székről és magával húzott a táncolók közé. Tudtam, hogy nem csak egy valami miatt akart most elvonulni Billéktől.
Lazán átkarolta a derekamat, én a nyakába kapaszkodtam. A fülemhez hajolt, és nagyon halkan elkezdett valamit mondani, de elhallgatott. Közelebb húzott magához, állát pedig a vállamba mélyesztette. Egyre biztosabb voltam benne, hogy készül valamire.
Valamire, amit még ő sem mer igazán megtenni, mert fél a következményektől. Ideges és izgatott volt egyszerre, ezt az érzést pedig sikerült rám is átragasztania - az össze-vissza ugráló gyomromból, a szapora légzésemből simán kikövetkeztettem.
Az előző, sikertelen indítás után, most ismét belekezdett a monológjába.
- Nézd, gondolkodok már pár hónapja rólunk. Volt, hogy nem is aludtam éjszaka, annyira túl akartam lenni ezen az egészen, de csak mostanában jutottam végleges döntésre. Neked is elmondom, amit Billnek az előbb.. amikor idejöttem, nem arra számítottam, hogy ilyen állapotban leszel. Úgy gondoltam, hogy leülünk egy csendes kis sarokba, te józan leszel és közösen megegyezünk a jövőt illetően.
Na állj. Miről dumál itt nekem?
- Bökd már ki végre, mi az, amit annyira el akarsz mondani? - nevettem ömlengős beszédstílusán, pedig tudtam, hogy ez a Tom is létezik valahol, és hogy ő igazibb, mint az a macsó az újságokból
- Először keressünk egy nyugisabb helyet, mondjuk, ahol csak ketten lehetünk.
A választás, a nyugisabb helyet illetően ez esetben a személyzeti öltözőre esett, ahol pár perc múlva csendben ültünk egymás mellett.
Mindent elrontó türelmetlenségemmel én voltam az, aki véget vetett a hallgatásnak.
- Jól sejtem, hogy nem fogok örömtáncot járni, ha elmondod végre, mi bánt?
- Elintézhettem volna egy egyszerű levéllel, vagy, ahogy a 21. században egy sms-el szokás, de pofátlanságnak tartom nem a szemedbe nézve elmondani. - felemelkedett mellőlem, miközben mindvégig a tekintetembe kapaszkodott. - Tudom, már így is sokat szövegeltem, úgy hogy ezentúl rövid leszek. Ebben a röpke pár hónapban arra jutottam, hogy...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
