- Az egészen más! - förmedt rám - Ne kövesd el ugyanazt a hibát, mint mi! Légy szíves!
- Mi sem követtünk el hibát.. - jegyezte meg Bill félhangosan - Legyen ez az ő döntése.
Igaza volt Billnek. Ez az én döntésem, és ne szóljon bele még Tom se. Viszont nem szeretnék úgy lépni, hogy nem tudom, miért akarja megakadályozni a legnagyobb álmom valóra válását.

Az út hátralevő részében beállt az a bizonyos kínos csend, ami meglepően ritka ebben a társaságban. Most még is itt volt, és személy szerint nem bántam. Volt időm gondolkodni, azon, ami az énekesi karrieremet illeti. Mit értett azon Tom, hogy ne kövessem el ugyanazt a hibát, mint ők? Talán már megbánta, hogy belevágott ebbe az egészbe? Vagy csak abból lett elege, hogy a magánéletében turkálnak? És ha igen, akarok-e én is erre a sorsra jutni? Akarom-e, hogy naponta cikkezzenek rólam az újságok? Szeretnék-e rajongókat? És ellenségeket? Rosszakarókat? És ami fontosabb: akarok-e így együtt lenni Tommal? Hogy örülök, ha egy hónapban egyszer összefutunk? Vagy pedig maradok egy berlini éjszakai klub üdvöskéje? Leteszem az érettségit, és tovább tanulok? Annyi kérdés, és mind arra vár, hogy megválaszolja őket valaki.
A vágyat, miszerint világot megváltó énekes leszek, egyre inkább kezdte legyűrni a félelmem. A bizonytalanság, hogy mi lesz Tommal. Ő most szinte mindennél fontosabb az életemben, főként, hogy nem rég kaptam csak vissza. És nem engedhetem el megint.
Kicsit elbóbiskolhattam a nagy elmélkedések közepette, ugyanis mikor kinyitottam a szemem, az autó már egy helyben állt. Hangos ajtócsapódás jelezte, hogy valaki kiszállt a járműből.
- Hé, nem budi ajtó! - szólalt fel a rasztás hangosan - Öcsém, hogy ez mindig rohan..
- Elaludtál? - csatolta ki Bill a biztonsági övét, miközben egy kedves mosolyt eresztett meg felém
- Egy kicsit. - dörzsöltem meg a szemeimet - Itt vagyunk?
Hol az az itt egyáltalán? Szeretem, mikor be vagyok avatva..
- Mássz ki szépen a kocsiból, megmutatom a házamat. - vigyorgott Tom, miután Bill is itt hagyott bennünket.
- Azt ugye tudod, hogy most meg vagyok sértődve?
- Miért lennél megsértődve? - vonta fel a szemöldökét - Azért, mert Georg mellé kellett ülnöd?
- Nem, te bolond. - ráztam meg a fejem, és közelebb hajoltam hozzá – Egy puszit se voltál hajlandó adni, mióta beültem a kocsidba.. és mert állandóan flegmázol, meg bunkó vagy.
- Ezt most mind a szememre hánytad? - a homlokunk összeért, ahogy felém fordult - Nem képzeled, hogy ilyen szívtelen vagyok, hogy nem csókollak meg.. ugye?
- Muszáj válaszolnom? - hirtelen azt vettem észre, hogy levegő után kapkodok és már nem bírok várni arra a csókra. A következő pillanatban Tom a nyakam köré fonta ujjait, és vadul ízlelgetni kezdtük egymás ajkait. Úgy éreztem, képtelen vagyok türtőztetni magam; szükségem van minden érintésére, csókjára, arra az édesen búgó hangjára..
Az idilli hangulatot az autó ablakán való kopogás zavarta meg. Az énekes türelmetlenséget színlelve ütötte az üveget.
- Menj a francba, Bill! - a rasztás adott egy utolsó csókot, majd magához vette a kocsi kulcsot - Innen folytatjuk. - mosolyodott el sejtelmesen, és kiszállt az autóból. Fél perces fáziskéséssel követtem a srácot, miközben Bill szemtelen vigyorral az arcán mért végig minket.
Lesz még nekünk egymással dolgunk, úgy készülj! - fortyogtam magamban, mialatt igyekeztem bájos arckifejezést vágni. Ez most valahogy nem volt fair Billtől. Bármikor máskor kopogtathatott volna az ablakon, csak az előbb ne tette volna. Tényleg, csupán 5 percet akartam Tommal kettesben eltölteni abban a fránya autóban, mert már egy hete nem láttam! Nem számít, úgy is kerítek rá alkalmat, hogy kisajátítsam magamnak egy kis időre a rasztást.

Annak ellenére, hogy október végén jártunk, a villa már tényleg majdnem teljesen kész volt. A lakberendező kifogástalan munkát végzett, amit a mi - meglehetősen válogatós - Billünk a tudtára is adott rögtön, amint bejártuk a ház összes zugát. Igazi XXI. századi otthont teremtettek a két fiúnak, a semmiből. Tomot nem nagyon kötötte le az új lakás, az elemzést inkább Billre hagyta. Sokkal inkább lefoglalta az, hogy lépten-nyomon csábító pillantásokat vessen rám, és amikor senki nem lát, apró csókokkal halmozzon el. Azért néha Georg így is köhintett a hátunk mögött, hogy ne tartsuk fel a sort.

- Tom.. – súgtam halkan a fülébe – képes lennél másra is figyelni, rajtam kívül?
- Nem – rázta a fejét vigyorogva, és megcsókolt
- Nem érdekel az új, közös házatok? – grimaszoltam, miközben leváltunk a többiektől. Tom bilincsként tartotta fogva a kezemet, úgy húzott be az egyik szobába.
- Lesz még alkalmam, hogy megismerjem.. - a felváltva puszilgatta a nyakamat és az ajkaimat - hogy bejárjam minden egyes zeg-zugát...
Tom lekötötte szinte minden figyelmemet, így csak másodperceim voltak arra, hogy kiderítsem: a ház melyik helyiségében engedelmeskedünk elfojtott vágyainknak. Világos falak, fehér tükrös szekrény, mosdókagyló és egy hatalmas sarokkád. Hmm. Fürdőszoba. Egyből eszembe jutott a legutóbbi ilyen kis kalandom Tommal, csak akkor be kellett érnünk egy zuhanyfülkével.. de miket beszélek!? Hiszen majdnem teherbe estem, és egy egész hetet végig aggódtam emiatt! És most csak úgy odaadnám neki magamat?
Rasztafiú éppen a nadrágom kigombolásával foglalatoskodott, miközben hevesen tépte az ajkaimat. A falhoz szorított, elzárva ezzel a menekülési útvonalat. Próbáltam eltolni magamtól, de ezzel csak azt értem el, hogy még szorosabban ölelt magához.

- Kérlek ne most.. - mondtam elfúló hangon - ..légy szíves, hagyd abba.. Tom..
- Miért? - nézett a szemembe egy pillanatra, majd ismét felfedező útra indult a kezével a felsőm alatt
- Bárki benyithat.. - fordítottam el a fejemet - és nem egyedül vagyunk.
- Ez eddig valahogy nem zavart.. - csókolgatott tovább - Emlékezz csak arra a párizsi éjszakára.. - mosolyodott el sejtelmesen. - Akkor se voltunk egyedül a házban.
Vállaim felett mindkét kezével a falat támasztotta, így végre volt alkalmam menekülőre fogni. Átbújtam a bal karja alatt, és az ajtóhoz léptem. A tekintetével furcsán és kíváncsian mért végig, egyáltalán nem értette, miért nem akarok lezavarni egy "gyors menetet". Már éppen szólásra nyitotta a száját, hogy kérdezzen, ám ezúttal én bizonyultam fürgébbnek.
- Én is nagyon szeretném, de.. nem itt és nem most.
- Mivan? - szemöldöke a magasba szaladt, amint kibökte ezt a rövid kérdést - Mi ütött beléd?
Nem tudhatja meg. Ki kell találnom valamit, de gyorsan!
- Csak ciki lenne, ha valaki itt találna minket amint.. inkább megkeresem a többieket! - hadartam el, majd sietősen magára hagytam Tomot.
Elszúrtam. Van egy olyan érzésem, hogy nem vette be ezt a "lebukhatunk" dumát. Na most, két lehetőség is adott a probléma kiderítésére. Az egyik, hogy Tom megkéri Billt, beszéljen velem, és puhatolja ki mi bajom van. Vagy a másik, - ezt kevesebbszer szokta alkalmazni - amikor is úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, és majd később újra bepróbálkozik.

- Így egyedül? - vetett rám kíváncsi pillantást Bill, amint megtaláltam őket a konyhában - És Tomot hol hagytad?
- Megtetszett neki az egyik fürdőszoba. - igyekeztem közömbösen válaszolni - Mindjárt jön.
- Máris felavattátok? - kacsintott Georg - Pedig a fiúk még nem is költöztek be..
Terelnem kellett a témát. Odamentem a konyhaszekrényhez, és elkezdtem találomra nyitogatni a fiókokat. Nem akartam, hogy bárki is meglássa, mennyire felzaklatott a dolog.
- Eszméletlen nagy ez a konyha! - tátottam el a számat - Biztos lesz hely kettőtöknek benne?
A fiúk értetlenül néztek egymásra, majd rám. Ebben a pillanatban lépett be Tom a helyiségbe, mögötte pedig a lakberendező magyarázott valamit.
- ..vagyis ha jól értem, holnaptól birtokba vehetjük a házat?
- Igen, viszont az úszómedencét még ki kell építenünk. És ha a szakemberek nem fejezik be még a jövő hónap közepéig, akkor sajnos tavasszal tudjuk csak végleg beépíteni.
- Mindegy, a medence még ráér. - legyintett Raszta
- Komolyan beszél? Holnap már be is költözhetünk? - ámuldozott Bill - Hát ez nagyszerű!
- A lehető legkomolyabban. De most, ha megbocsátanak, mennem kell.
- Köszönjük szépen. - hálálkodott Bill - Kikísérem.
- Ez a munkám. Viszont látásra. - köszönt el tőlünk, majd Billel együtt eltűnt a szemünk elől. Tom lopva rám pillantott, majd Georghoz fordult.
- Na? Hogy tetszik a villánk? - vigyorodott el
- A mi kanalunk ehhez képest semmi. - bólogatott elismerően - Majd valamikor átjövök egy hétre.
- Oké, addigra kutyaházat is csináltatunk. - nevetett fel Tom - És éjszakánként szaladgálhatsz az udvaron.
- Nem is tudom, hogy köszönjem meg.
- Hát majd lehetőleg ne ugass sokat, mert a kapun kívül találod magad. Meg edd meg a maradékot, amit Bill kivisz neked..
- Mit viszek ki? - tért vissza az említett személy
- Majd elmondom.
- Tom. - tette csípőre a kezét a feketeség
- Becsszó.
- Jó, oké. - adta be végül a derekát, bár nagyon furdalta a kíváncsiság - És hogy tetszik a házunk? Nekem állatira bejön. Ez a Stefan csodát művelt!
- Nagyon szép. - szólaltam meg én is - Rengeteg pénzt áldozhattatok rá.
- Mit számít a pénz, ha egyszer megtehetjük?
- Ezt nem hagyhattad ki, ugye? - néztem Tomra megvetően. - Muszáj mindig egóznod..
- Van rá okom. - húzta ki magát
- Ne most kapjatok össze, jó? Inkább menjünk, még Gittát haza kell vinnünk. - avatkozott közbe Bill, megfogta a kezemet, és maga előtt kiterelt a konyhából.
- Köszi. - hálálkodtam, mikor az udvarra értünk - Ha nem lépsz közbe..
- Valami baj van? - gyanakvó tekintettel - Olyan furcsa vagy.
- Nem, nincs.
- Khm.. - ismerős hangot hallottam a hátunk mögül. - Ne az ajtóban álljatok meg, légyszi.
Még ő van megsértődve? Ha elmondanám neki, biztos megértené. Vagy még jobban fel lenne háborodva.. de nem szólhatok egy szót sem.
- Nem hiszem el, hogy nem történt semmi. - rázta a fejét kétkedve Bill, miután bátyja hallótávolságon kívülre került - És Tom miért viselkedik így veled? Már összevesztetek?