Nem kis erőfeszítésembe került, mire végül rászántam magam arra, hogy kimentem Adeline-hoz, és megmutattam neki a tesztek eredményeit. Őszintén szólva, belőlem vegyes érzelmeket váltottak ki, ám úgy láttam, barátnőm majd' elrepül a boldogságtól: mindkét eredmény negatív lett. Körbeugrált, és azt kérdezte, miért nem örülök vele együtt? Hisz nem akartam anya lenni!
- De azért kíváncsi lettem volna, milyen érzés.. olyan jó lehet egy pici babát tartani a kezedben, aki a tiéd. Csak a tiéd..
- És az apja? Nem hallottad, amikor Tom flegmázott velem a telefonban?
- De, és nem is szokott ennyire tuskó lenni.. most valami baja van.
- Hiányzik neki valami - vigyorgott - ...a szex.
- Azt hittem, kedves leszel, és azt mondod, hogy én hiányzok neki. - nyújtottam ki a nyelvem
- Mondja ő, ez már nem az én dolgom! - mosolygott, és miután mindketten megittunk egy pohár üdítőt; elköszöntem tőle, egy újabb viszontlátás reményében.
Egyenesen a buszállomás felé vettem az irányt, ám mivel Adeline-éknál elfelejtettük nézni az órát, lekéstem azt a buszt, amivel ilyenkor haza szoktam menni. A legközelebbi járat pedig másfél óra múlva indul. Viszont Lipcsétől Magdeburgig (és persze fordítva is) az út, kb. 100 km, amit autóval - ha jól tudom - egy óra, és 20 perc alatt lehet megtenni. Szóval a buszra is várhatnék másfél órát, és Tomra is. Viszont Tommal mennyivel jobb lenne hazamenni... és hát persze, hogy már azonnal hívtam; amint megfordult a fejemben a lehetőség. Élni akarok vele. Kicsengett a telefon, és a harmadik búgásnál egy 'idegen' hang szólt bele.
     - Miért mondtad Adeline-nak, hogy rázzon le?
     - Neked is szia. Nem mondtam, hogy rázzon le Téged. Te voltál vele bunkó.
     - Ő kezdte azzal, hogy tökfej vagyok!
     - Jól van, de nem ezért hívtalak..
     - Hanem? Már elindultál haza?
     - Másfél óra múlva indul a következő busz Magdeburgba. És arra gondoltam, hogy értem jöhetnél.. jót tenne már veled lenni.
     - Hát hidd el nekem is.. David megint beugatott, hogy szóljak, ha becsajozok.. meg az egyik Gibsonomat megkarcolta valami seggarcú gyerek, aki állítólag még új itt.. azt hittem, letépem a fejét..
     - Sürgős ápolásra van szükséged..
* Tomnak felcsillan a szeme *
     - Bizony. Na, egyórás és ott helyben leteperlek.
     - Jaj, Tom...
     - Nem bírsz addig várni?  
     - Csak hiányzott ez az állandó menőcsávó duma..
     - Tudom. Hol vegyelek fel?
     - Ismered az Garden Café-t? A városközponttól alig...
     - Oda ülj be addig, rendelj valamit, majd én fizetek. Most pedig indulok, és nem szeretek vezetés közben a mobilon lógni, úgyhogy leteszem. Szia.
     - Rendben. Szia. - és letettük.
 
A fiúk természetesen már javában Magdeburg egyik kertes házának nappalijában ültek és a TV-t bámulták, amikor Tom visszajött a telefonálásból.
- Na? Mi volt? - érdeklődött a másik két srác, történetesen Georg és Bill
- Változott a terv. Érte kell mennem Lipcsébe, mert lekéste a buszt..
- De jön még másik járat, nem? - Georg (Nem volt ez kicsit gonosz kérdés?)
- Velem akar hazajönni.
- Akkor már meg sem kérdezem, mi lesz a berlini házunkkal, amit ma akartunk megnézni.. - próbálkozott Bill, bár a hangjában nem csengett túl sok lelkesedés
- Tényleg, már kész van? - lepődött meg a basszer
- Hát elvileg.. de nekünk kellene megnézni, hogy minden rendben van-e. Még nem is láttuk, csak képről. - Bill
- Akkor jössz te is, meg Georg is! Elmegyünk Gittáért, onnan meg Berlinbe. Estére hazaérünk.. - intézkedett Tom, a slusszkulcsot az ujjai körül pörgetve. - Mire vártok még?! Indulás.
A Cadillac ott parkolt a kocsifelhajtón, bár az igazat megvallva, mintha nem ekkora autókra tervezték volna ezt a kis beton placcot. A gazdája gyorsan bele is pattant, és beindította a motort. Imádta, ahogy az Escalade motorja szinte dorombol. Szerelmes volt ebbe az autóba. Fülig szerelmes.
Georg még a lakás ajtajának zárjával szerencsétlenkedett, miközben Billnek megjegyezte:
- A bátyád lehiggadhatna már.. szerinted Gitta mennyire lesz oda ezért a mogorva Tomért?
- Sose bírta, ha beleszólnak abba, hogy csajozik. De David mindig ezt teszi.. nem mintha nem lehetnénk neki hálásak, mivel ő mindig kihúzott a bajból és a kezdetektől velünk van. Egyszerűen Tomnál most telt be a pohár, és ráadásul David úgy kezeli Gittát, mint a többi lányt. Azt hiszi, Tom nem tud komoly kapcsolatban élni..
- ..és Tom hogy kezeli Gittát? - indultak meg az autó felé - Tud komoly kapcsolatban élni?
- Ezekről szerintem őt kérdezd meg. - veregette meg haverja vállát, és beszállt az anyósülésre. A basszer pedig a Bill mögött lévő, meglehetősen kényelmes ülésen foglalt helyet.
- Te, Bill.. - fogott bele a bátyja, de jobbnak látta, ha mára már leáll a kötözködéssel. - ...kösd be magad!
Halvány mosolyt erőltetett arcára. Ezen Bill elvigyorodott.
- Na, tesó, kezd vissza térni a józan eszed?! - bokszolt bele a jobb vállába, mire egyszerre felszólaltak: - Ne vezetés közben!
Mind a hárman jó nevettek, majd kis idő múlva Tomba kezdett visszatérni az élet. Egyre inkább bekapcsolódott a poénkodásokba, és - kivételesen a basszista örömére - újból Georgot szivatta a legtöbbet.
     Eközben én ott ültem a megbeszélt kávéházban, egy bőrönddel és válltáskával magam mellett. Rendeltem egy buborékmentes ásványvizet, és azon nyomban ki is fizettem: nehogy Tom hagyjon elkényelmesedni. Italom kortyolgatása közben - amit elég lassan tettem - , idegesítően sokszor tévedt a tekintetem a falon lógó órára. Ha épp nem volt kedvem odanézni, akkor a telefonomat vettem elő, és azzal szórakoztam. Már az is megfordult a fejemben, hogy rendelek egy sütit, de valamiért inkább lemondtam róla. Jobb elfoglaltságot nem találva, elkezdtem a körülöttem lévő embereket 'tanulmányozni'. Milyen a haja, mennyire ápolja, hogyan öltözik, stb. Elég remekül elvoltam ezzel egy darabig, mivel vendégben szerencsére nem szenvedett hiányt a Garden Café. Váratlanul hatalmas, fekete autó állt meg a kávéház nagy üvegablaka előtt. Megdermedtem, hirtelen mozdulni sem bírtam a meglepetéstől. Egyedül a mobilom csörgése tudott visszarángatni a valóságba.
     - Szia. Itt vagyunk a Café előtt. Ha nem gond nem megyünk be, nehogy valaki meglásson, és rögtön rohanjon az újságírókhoz.
     - Miért beszélsz többes számban?
     - Háát.. elhoztam Billt, meg Georgot. Ha pedig végre hajlandó leszel ki fáradni, akkor elindulhatunk Berlinbe is.

     - Tényleg jobb lesz, ha kimegyek. - kinyomtam a telefont, felkaptam a válltáskámat, a bőröndömet pedig magam után húzva, sietve léptem ki a kávézó ajtaján. Ahogy elhaladtam a fekete autó mellett, a vezető felőli ablak résnyire le volt engedve. Tom lesett ki rajta, én pedig gyorsan beszálltam a hátsó ülésre. Mint kiderült, Georg mellé.
- Sziasztok. - néztem körbe a társaság tagjain, de kétségtelenül Tom volt az, aki a legjobban vonzotta a tekintetem. És nem csak azt.. hanem vele együtt engem is. 
- Most az egyszer irigyellek haver, hogy te vagy a hátsó ülésen a nőmmel, és nem én! - vigyorogta el magát az, akinek a nője vagyok.
De hátra hajolni és megcsókolni már nem tudna!
- Hogy vagy? - mosolygott Bill, és felém fordult, hogy megnézzen magának - Te fogytál?
- Mi? Én? Dehogy, tök jól vagyok. - ráztam a fejem
- Hát pedig szerintem nem voltál ilyen sovány. - grimaszolt - Ugye?
Tom a visszapillantó tükörben nézett engem, és abból a vágyakozó tekintetből egyből leszűrtem mit akar.
- Mi van Tom, nagyon csendben vagy!? - az alsóajkamba haraptam, és elvigyorodtam
- Koncentrálok a vezetésre.. - ahogy megszorította kormányt, minden izma megfeszült.
- Valaki nagyon beindult tőled - nevetett rám Georg - Ó, Tom már szó szerint küszködik, hogy csak az útra tudjon figyelni!
Szóval beindult. Beindítottam. Ezek szerint valamit mégis jól csinálok.
- Messze van még Berlin.. - sóhajtottam, és megsimítottam az arcát. - Kitartás.
Bill éktelen vigyorgásba kezdett.
- Jobb, ha nem hergeled fel, mert képes leállni az autópálya szélén, és megrakni a hátsó ülésen! - röhögött szemtelenül
- Ne akard, hogy igazad legyen. - Tom fél szemmel öccsére pillantott, és már kezdte megbánni, hogy neki kell vezetnie. - Tereljétek a témát inkább.
- Georg, mondj egy viccet!
- Húzd le a slicced.. - vágta rá Bill, ám hamar megbánta - Már megint itt tartunk!
- Milyen volt egy hét Tom nélkül? - kérdezte Georg - És úgy egyáltalán?
- Ez engem is érdekel.. - az emlegetett kíváncsi szemekkel pillantott bele a tükörbe, hogy lásson
- Hát ami azt illeti, minden éjjel vele(d) álmodtam, így nem mondhatom, hogy 'Tomtalan' hetem volt.
- És milyenek voltak..? - huncut mosollyal Tom
- Hm.. hát nem unatkoztam álmomban, az biztos. - titokzatoskodtam - De ezt majd négyszemközt kifejtem.. - vetettem egy évődő pillantást a srácra.
Szegény, már nem fogja sokáig bírni, ha ezt csinálom vele..
- Jut eszembe.. meddig szándékoztok Berlinben maradni? Mert fel kellene hívnom anyut, hogy szóljak neki, hol vagyok. - matattam a telefonom után, a nadrágom zsebében
- Estére haza viszünk, anyuci pici lánya! – gúnyolódott Tom

- Csak nem szeretném, ha miattam aggódna! – az arckifejezésemből észrevehette, hogy ezt a beszólást sikerült komolyan vennem – Most pedig hagyjatok telefonálni.
Kihúzódtam az ablak mellé, és vártam. Alig, hogy kicsengett, máris anyu szólt bele a telefonba. A hangjából ítélve, mintha futott volna. Mint kiderült, apu nélkülünk utazik el az üzleti útra - de itthon hagyta a(z egyik) telefonját. Anyu pedig lélekszakadva rohant utána, hogy utolérje, mielőtt beszállna az autóba, és elhajtana a repülőtérre. Abban a pillanatban fel sem tűnt neki, hogy én még mindig nem vagyok otthon. Így későbbre halasztottam a mondandómat, miszerint Tomék ellentmondást nem tűrve akarnak Berlinbe vinni. És visznek is. Alig tettem le a telefont, az ismét csörögni kezdett. A tehetség-kutató volt az, Jürgen.
- Hé, srácok! Jürgen keres.. - izgalmamban sikítani tudtam volna. - Tessék? -- Szia. Igen, én vagyok. -- Komolyan beszélsz? -- Hogy holnap délelőtt? -- Nem hiszem, most pont nem jó. -- Jól van. Rendben. -- Köszönöm. Viszhall.
A fiúk kíváncsi pillantásokat vetettek rám, miután látták, hogy valami nincs rendben.
- Ez a Jürgen.. ez ki? - fordult felém Georg
- A tehetség-kutató, aki a bárba jött szombaton. Most hívott, hogy holnap délelőtt menjek Berlinbe meghallgatásra.. - önkéntelenül is Tomra néztem, aki csak a szemeit forgatta.
- Nem tudott volna jobb időpontot kitalálni, ugye? - füstölgött - Miért nem mondtad neki, hogy velünk.. velem leszel holnap, és hogy rohadtul nem érsz rá?
- Ellenkezni se tudtam, nem engedte! Ne legyél már ilyen.. neked sem szólt bele senki, mikor a Tokio Hotel kezdetén híres akartál lenni.
- Az egészen más! - förmedt rám - Ne kövesd el ugyanazt a hibát, mint mi! Légy szíves!
- Mi sem követtünk el hibát.. - jegyezte meg Bill félhangosan - Legyen ez az ő döntése.
Igaza volt Billnek. Ez az én döntésem, és ne szóljon bele még Tom se. Viszont nem szeretnék úgy lépni, hogy nem tudom, miért akarja megakadályozni a legnagyobb álmom valóra válását.