- Fáradjon be! - tárta ki az ajtót magabiztosan, és mosolygósan.
Még utoljára barátnőm felé tekintettem, aki egy 'itt várlak' pillantással utamra engedett. Hát nincs más kiút.. azt hiszem eljött a vég.

Így utólag visszatekintve persze roppantul gyerekes voltam, de mit várhat el az ember egy alig tizennyolc éves tinitől? Féltem, szinte rettegtem az orvostól. De semmi bajom, egészséges vagyok. És megvettem a 48 órás, és a 72 órás esemény utáni tablettát is. Szinte egy kisebb vagyont hagytam ott, és nagyon remélem, hogy hatni fog a gyógyszer.. mert ez az utolsó előtti esélyem.
Adeline nagyon megértő volt, és egy kései ebéddel köszöntem meg neki, hogy elkísért az orvoshoz. Megígérte, senkinek nem szól a történtekről.
- Azért hihetetlen, hogy mikbe nem keveredsz! - bólogatott elismerően - Bár a mai délutánodat nem irígylem, hidd el.
- Én sem szívesen lettem volna ma a helyemben.. de sikerült beszereznem a gyógyszert. - megkönnyebbülten sóhajtottam
- Ha biztosra akarunk menni, akkor venned kell egy terhességi tesztet.. - legurította a maradék light kóláját, és felkapta maga mellől a táskáját - És egyébként nem kellene a koliban lenned?

Ránéztem a telefonom kijelzőjére, ami pontosan délután négy óra negyvenkét percet mutatott. Mivel szerencsére megvan a kettes átlagom (itthon ez négyesnek felel meg), így nem kell délutánonként a kollégiumban a tanulószobán ülnöm. De ez nem jelentette azt, hogy ráértünk megvenni a tesztet. Sietősen rohantunk a legközelebbi patikába, ahol Ade kérte ki a tesztet, és a gyógyszertár előtt gyorsan a táskámba rejtettem azt. Barátnőm annyira türelmetlenül lelkes volt ezen üggyel kapcsolatban, hogy már-már könyörgött: menjek el hozzájuk, és csináljam meg a tesztet. Bevallom, féltem. Az igazságtól. Attól, hogy már megint elveszíthetem Tomot. Hogy a szüleim sokkot fognak kapni, ha az eredmény pozitív lesz. Hogy mit fogok kezdeni egy gyerekkel.. nem, én ezt nem akarom!
- Milyen messze laktok? - adtam meg magam, mire ő a nyakamba ugrott, és tíz perc múlva már mindketten a terhességi teszt mellékelt használati útmutatóját értelmeztük.
- Ade, én félek.. - ültem le sírásra görbülő szájjal a szennyeskosárra - Tom elfog hagyni, anyáék kirúgnak, nem fogom befejezni a sulit, és nem leszek énekesnő..
- Te már az vagy. - nézett fel egy pillanatra mosolyogva, és újra belemerült a doboz oldalán található szöveg olvasásába. - És ne azokra a dolgokra koncentrálj, amiktől tartasz..
- Akkor mit tegyek? - még mindig nem sikerült lenyugtatnia
- Csak arra gondolj, hogy szereted Tomot, és bármi történjék is.. Ő veled marad.
- Nehéz ilyet feltételezni róla.. - somolyogtam keserédesen - Ő Tom, és nem Bill.
- Ugyan már! Mindig is te voltál az optimista, nehogy most add fel!
- Komolyan berezeltem.. - a hangom megremegett - nem lehetek anya, nem állok készen rá..
Adeline leült a mellettem lévő kád szélére, majd bátorítóan átölelt. Erre volt szükségem. Egy nagy adag biztatásra.
- Csináljuk meg a tesztet, és felejtsük el végre ezt az egészet!
- Essünk túl rajta... - erőt vettem magamon, és miután barátnőm még egyszer elmagyarázta, mit és hogyan, átvonultam a WC-be. Nem telt bele egy perc sem, már vissza is jöttem.
- Mi az, mi van? - emelgette a szemöldökét
- A teszt két nap után még nem mutat semmit! Kell hozzá minimum egy hét! - ütögettem dühösen a dobozt - Egy hét!
A kétségbeesés kezdte egyre jobban befolyásolni a gondolkodásomat, és egy pillanatra sem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mi lesz, ha Tom megtudja.. Márpedig ha olyat sokat gondol rá, mi történt, akkor biztosan rá fog jönni, hogy valami hiányzott. Valamit nem tett meg..

Aznap úgy este fél hét felé járhatott az idő, amikor a kollégiumba visszaértem. Nem túl nagy örömömre, összefutottam pár kellemetlen arccal a kapuban. Sebastian volt az, és pár új haverja. A srác egyébként már elballagott volna, de megbukott valamelyik érettségi tantárgyból, és évet kell ismételnie. Állítólag az anyja bement az igazgatóhoz, mert máskülönben ki is rúgták volna az iskolából.. rossz magaviselet, és egyebek. Szóval most ismét negyedikes, és az én osztályomat boldogítja.
Sajnos velem mindig is a kelleténél többet foglalkozott, révén, hogy Tommal azelőtt puszipajtások voltak. Néhanapján pedig esküdt ellenségek. Ezek ketten egyszer kielemezték a suli összes akkori diáklányát, hogy melyikkel lehetne legjobban lepedőt gyűrni, és melyikkel kevésbé. Azaz én sem maradtam ki. És mivel egyre többet lógtam a Kaulitzokkal, folyton-folyvást szóba kerültem. Egyébként Sebastianról elég annyit tudni, hogy egy beképzelt, idióta, bunkó paraszt. Nem is időztünk sokat a kapuban, megint azzal nyaggatott, hogy mondjam meg: hová siettem délután. Én persze farkaséhségre, és az ezzel járó émelygésre hivatkozva gyorsan leléptem. Böködte a csőrét ez a titkolózás, éreztem. De eszemben sem volt megosztani a problémámat senkivel.. egyedül egyetlen személy tudhat róla, és ő sem adja tovább senkinek..

A napok csak teltek, az egyik gyorsan, a másik pedig vánszorogva. Minden percben azon gondolkodtam, hogyan cselekedjek. Többféle lehetséges helyzetet is láttam magam előtt, egyik sem volt azonban kecsegtetőbb a másiknál. És minél jobban törtem a fejem ezeken a dolgokon, annál inkább elvesztem a részletekben, és nem találtam megoldást. A tanórákon sem figyeltem oda rendesen, álmaimban pedig rémképek kínoztak.. három napja álmodtam azt, hogy egy hatalmas házban élek, és körülöttem mindenhol gyerekek. Akik mind úgy néztek ki, mint Tom kicsinek.. de ők igazi gonoszok voltak. Felgyújtották a nappaliban a kanapét, kitörték az ablakokat, összefirkálták a ház falát.. A lidércálmok után persze irtó rémült voltam, rosszul éreztem magam - de ezt annak tudtam be, hogy már-már szinte rettegek. Mindenesetre akkor sem volt normális dolog, hogy minden egyes éjjel ugyanazt álmodom. A negyedik este szerencsére már elkerültek ezek az álmok, és másnap viszonylag kipihenten ébredtem. Egyik szobatársam meg is jegyezte, a reggeli öltözködés közben..
- Én vagyok süket, vagy az éjjel tényleg nem kiabáltál álmodban? - kérdezte, arcán gúnyos vigyorral
Jah, olyan süket vagy, mint az ágyú. De ezt senki nem mondta még neked? ... Vagy csak nem hallottad?
- Nem álmodtam semmit, úgyhogy valószínűleg nem is kiabáltam. - magyaráztam ártatlan képpel, miközben a nadrágomat vettem fel. Idegesített ez a csaj, és nyilvánvalóan én is őt, de ezt egyikünk sem tagadta.
- Nocsak, az meg hogy lehet? Nem gyötörnek már a rémálmaid? Te szegény.. - biggyesztette le ajkait, fél perc múlva pedig már szemét módon röhögött az arcomba. - A fél suli arról pletykál, hogy miket sikonyálsz álmodban!
Fogadni merek, hogy te terjesztetted el.. aljas dög.
- Hű, de jó nekem.. - álltam fel unottan, és a szekrényemhez mentem, hogy kipakoljak. Végre péntek reggel van, ami azt jelenti, hogy két teljes napom van kipihenni ezt a hetet. De még vár rám hat óra; ráadásul a harmadik-negyedik óra dupla matek lesz.
Beledobtam hát a bőröndömbe a ruháimat, a pipere holmikat, és az ágy mellé tettem azt. A válltáskámba még tegnap bekészítettem a másnapi könyveket, füzeteket; úgyhogy a reggelizésen kívül semmi más tennivalóm nem akadt. Most annyira az esedékes terhességemen sem tudtam sokáig agyalni, valami mindig elterelte a figyelmem róla. Pedig azok kevésbé voltak fontos dolgok, mint ez az egész gyerek-mizéria.
A második matekórán - vagyis a negyedik órában - szinte kiugrottam a padból, amikor megrezzent a telefon a zsebemben. 'Szerencsére' volt akkora alapzaj, hogy senki ne hallja meg, kinek a mobiljára küldtek SMS-t. Tomtól érkezett, így gondolkodás nélkül megnyitottam az üzenetet..

"Hello baba :) Bocs, hogy nem kerestelek a héten,
de zsúfolt a naptárunk.. Ugye nem felejtetted el,
hogy ma megyünk a srácokkal Magdeburgba?
Nálatok találkozunk :D Csóók :P"   

A gondolatok fénysebességgel száguldottak a fejemben. Uramisten.. kiment a fejemből, teljesen! Hogy nem jutott eszembe, hogy ma jönnek? Túlságosan el voltam foglalva a terhességgel.. tényleg! A teszt.. -egészen az utolsó óra végéig ez zakatolt az agyamban. Meg kell csinálnom a tesztet, és ha pozitív lesz.. megmondom Tomnak. De úgysem merek elé állni, és a szemébe mondani. Hmm.. lesz, ami lesz.
Suli után gyorsan felhívtam Adeline-t, hogy elmegyek hozzájuk, és megcsinálom a tesztet.
- Akadt egy kis gond.. - adott puszit az arcomra a kapuban
- Micsoda?
- Anyám itthon van. - forgatta a szemeit - De mindjárt elküldöm a boltba..
- Nem tud semmiről?
- Megígértem, hogy nem pletykálok. - mosolyodott el - Megbízhatsz bennem.
- Azt teszem. - és bementünk a házba. Ade anyját sikerült bő 15 perces magyarázás után lekoptatni, bár szerintem elég fura ezt a szót egy felnőttre használni. A lényeg, hogy egyedül maradtunk a lakásban. Én bementem a vécébe, és barátnőm még csak fél órája ült tűkön az ajtó előtt, amikor már unta a várakozást...
- Sokáig tart még? - nyugtalankodott
- Most nem nagydolgot végzek, maradj már! - szóltam ki, csak hogy lecsitítsam - Te akarsz lenni a következő?
- Még csak az kéne! - tiltakozott szinte azonnal - De már fél órája ott ülsz bent? Megcsináltad egyáltalán rendesen? Hozzak másikat?
- Csináltam kettőt is! Most várom, hogy mi lesz..
- Kettőt? - ráncolta össze a homlokát
- Tegnap vettem még egyet, a biztonság kedvéért. - avattam be
- Másból is lehetett volna venni, legalább egyet.. - motyogott félhangosan - Na és most? Alakul valami?
- Már színeződik el.. - tájékoztattam a kint ülő Adeline-t, amikor a telefonom csörögni kezdett. Persze hol lett volna, ha nem odakint, Ade mellett. - Ki az?
- Te jó ég! Te jó ég! Ez.. ez.. - dadogott össze-vissza - Most mit csináljak?
- Ki az?! - kérdeztem mégegyszer
- Tom! - jött kintről a név - Felvegyem?
- Mondd neki, hogy beugrottam valamiért hozzád, és nemsokára indulok haza!
- Jól van.. - mély levegő, és felvette a telefont - Szia Tom!
     - Öh, szia. Gitta ott van?
     - Igen, itt. Beugrott valamiért hozzám..
     - És ki az a hozzám?
     - Hát Adeline Schmidt, te tökfej.. nem rémlik semmi, gimi első osztályból?
     - Jaa.. Adeline! Vágom! Hát az idő segített felejteni..
     - Még mindig baromi vicces vagy.
     - Ugye milyen fasza? Na, add Gittát, eleget beszéltünk.
     - Te mekkora egy modortalan bunkó vagy!
     - De legalább őszinte. Tehát, beszélhetnék végre a csajommal?
     - Épp a mellékhelyiségben van, és nem fog neked kijönni.
     - És meddig lesz még a retyón...?!
     - Majd felhív, ha indul. Légy jó! Puszi.
     - Én legyek jó? De szellemes vagy. Na szia. - és letették. Elég érdekesre sikerült a beszélgetés kettejük között, azt bizton állíthatom. De hogy miért, azt csak ők ketten tudják.