- Ha tudnád ki járt itt, nem ezt mondanád.. – a basszista arcára kéjes vigyor ült ki, amire még a karosszékben kuporgó Tom is kíváncsian felkapta a fejét. Bár nyilván sejtette, hogy miféle történettel akar előállni (az egyik) legjobb haverja.
- Fiúk.. légy szíves, ne rontsátok az imidzseteket! Az egy dolog, hogy Tomról tudják a rajongók, hogy.. inkább nem mondom ki a véleményem, de Georg, legalább te türtőztetnéd magad.
Tom szemforgatva szólalt meg.
- David, már megint ez a téma.. miért kell mindig ezen lovagolni?! Különben is, most újra együtt vagyok.. – itt hirtelen elhallgatott.
- Együtt vagy? Kivel? – mintha épp a nagymamája halálhíréről értesült volna, úgy ledöbbent
A rasztás sóhajtott. Elszólta magát, és tudta, hogy innestől már nincs visszaút. A férfinak meg kell tudnia az igazat.
- Emlékszel Gitta Hoffmanra, nem? Az a lány, aki egyszer Hamburgban ott volt a stúdióban.. aki énekelt.
- Igen.
- Hát ő lenne az. Szombaton mikor Berlinben voltunk, akkor épp fellépése volt a városban, egy bárban. Mikor elindult haza meglátta a fanokat a hotel előtt, telefonált, és feljött hozzánk.. és azóta együtt vagyunk.
- És ezt mégis mikor akartad elmondani?! – színlelt felháborodást a férfi, bár nem kellett nagyon megerőltetnie magát, ment az anélkül is – Ha a média hamarabb tudja meg, mint én, akkor nagy bajban lettél volna!
- Mittudomén! Valamikor majd csak eszembe jutott volna közölni! – flegmázott Tom
- David csak azt akarta mondani, hogy jobban szeretné, ha nem a sajtótól kellene megtudnia, hogy van barátnőd.. – kelt a férfi védelmére Georg
- Tudom, hogy azt akarta. – felelt elhűlten a srác
Ebben a pillanatban lépett be a helyiségbe Bill és Gustav. Az énekes egy kisebb szatyrot tartott a kezében, és éppen valami fontos dologról magyarázott barátjának.
- ..és akkor megláttam a cukrászdában azt a.. ó, szia David! – üdvözölte mosolyogva a férfit, ám hamar feltűnt neki, hogy az koránt sincs jó kedvében – Lemaradtunk valamiről?
- Tom most tudatta Daviddal, hogy együtt vannak Gittával. – kommentálta Georg az eseményeket
Bill kínosan mosolygott. Gustav pedig szótlanul fürkészte a szobában jelenlévők arcát. A csöndet Jost úr törte meg, a magához képest most igenis komor, mély hangjával.
- ..na srácok, azt hiszem jobb lenne, ha összeszednétek magatokat! Három és fél órán belül már a koncert csarnokban kell zúznotok, nem bánnám, ha addigra mindenki szalonképes állapotba hozná magát! – azzal magára is hagyta a négyest.
Amint becsukta maga mögött az ajtót, a fiúk máris szólásra nyitották a szájukat, de most Bill volt a leggyorsabb. Mint általában mindig.
- Mi volt ez az előbb?
- Már Georg elmondta. – fintorgott a bátyja
A kisebbik Kaulitz várakozóan a basszusgitárosra nézett, látszólag még mindig nem értette, mi a helyzet. A fiú összeszedve gondolatait, mélyet sóhajtott.
- Tom elszólta magát, hogy összejött Gittával; és ez Davidnak nem tetszett.. mármint az, hogy Tom nem mondta hamarabb. És leoltotta, hogy mi lett volna akkor, ha a média hamarabb megtudja, mint ő.
- Hát ez teljesen érthető. – helyeselt Bill
- Mi van, már te is az ő pártját fogod? – hördült fel testvére – Előbb-utóbb felhoztam volna a témát, csak nem akartam ajtóstól rontani a házba! Na most, összejövök egy csajjal, és két perc múlva rohanjak Davidhoz, hogy megosszam vele a hírt?
- Felfújod a dolgot. – szólalt meg végre Gustav is – Egyszerűen csak nem akarja, hogy bajba keveredjünk.
- Miért vagytok ti ilyen, hű de okosak?
Georg felpattant a kanapéról, és a gardróbhoz lépett.
- Három és fél óra múlva jelenésünk van a csarnokban, aztán még kábé fél óra és koncert! Most nem ezen kellene vitáznunk. – majd elkezdett keresgélni a cuccai között. – Ki látta a fekete pólómat?
- Öregem, van egy rakás fekete pólód! – Tom még mindig ingerülten – Honnan szopjam ki melyik kell neked épp?
- Állj már le, Tom. – Gus higgadtan – Ha szükséged van rá, vegyél egy hideg zuhanyt, de ne rajtunk töltsd ki a mérgedet, kérlek.
A gitáros csak morgott egyet, és hangos ajtócsapódással bevonult a fürdőbe. A többiek Billre néztek, értelmes válaszra várva, miért viselkedik így a barátjuk.
- Holnap beszélek vele. – vont vállat – Szerintem is csak túlreagálja.

A fiúk az elkövetkezendő három és fél órát arra szánták, hogy kiválasszák az aznap esti fellépő ruhájukat, kellőképpen behangoljanak a koncertre, és megpróbálják száműzni Tom ingerültségét legalább a koncert idejére. Ezenközben én megszereztem annak a.. nőgyógyásznak a címét, és miután levettem a bankkártyámról (amit a tizennyolcadik születésnapomra kaptam, előlegnek) egy kisebb összeget; fejvesztve rohantam a dokihoz. De mivel általában a dolgaim nem mindig mennem simán, muszáj volt az utcán összefutnom rég nem látott barátnőmmel, Adeline-nel. Más körülmények között a nyakába ugrottam volna, és egy gyorsétteremben ülve kifaggattam volna mindenről; de most nem voltam éppen fényes helyzetben. Ezért talán kicsit illetlen módon, magammal rángattam.
- Hová megyünk? - kérdezte mit sem sejtve - És mire fel ez a sietség?  
- Mindent el fogok mondani, csak légyszíves ne kérdezősködj!
- Gittaa! Hahó! Hová ez a rohanás? - torpant meg, mikor már csak egy saroknyira voltunk a rendelőtől - Nem értek semmit!
Karon ragadtam, ám nem voltam beszédes kedvemben.
- Azt mondtam, hogy megfogsz tudni mindent. - és ezennel részemről le is zártam a beszélgetést. Őszintén reméltem, hogy Adeline sem akar tovább vallatni, erre éppenséggel nem volt időm. Az óra ketyegett. Nem telt bele pár perc, már ott lihegtünk a kapuban, és sietve megnyomtam a csengőt. A kaput egy középkorú hölgy nyitotta ki, az arca kedves volt és mosolygós.
- Jó napot! Gisella Novak vagyok, Schubert doktor úr asszisztense! Segíthetek? - kezében egy pár fehér gumikesztyűt lóbált, amit hamar a háta mögé is rejtett
- Jó napot! Gitta Hoffman vagyok, ő pedig itt a barátnőm Adeline! Sürgősen beszélni szeretnék a doktorral.. - nem haboztam, hisz tudtam, minden perc számít
- Jöjjenek be! - tárta szélesre a kaput, majd bevezetett a házba. Az előszobában Gisella, az őszhajú, kontyos asszisztens leültetett minket két fekete bőrfotelbe. - Matthias doktornak éppen betege van, várják türelemmel. - majd elénk tett egy tucat magazint, és eltűnt egy sötétbarna faajtó mögött. Körbenéztem kicsit a várószobában: a bútorok mind sötétbarna és feketés árnyalatokban díszelegtek, a falakat pedig halvány sárgára festették. Volt valami szokatlan nyugalom ezen a kis helyen.. Miközben én a belső elrendezést vizsgálgattam, Adeline már nem bírta tovább, és akaratlanul is kibukott belőle a kérdés:
- Ez egy.. nőgyógyászati magánrendelő? - gondolom abból eshetett le neki, hogy a falakon meztelen nők képei sorakoztak; és az asztalon is mintha túl sok Baba-Mama magazin lett volna. Látva elképedt arckifejezését, némi magyarázattal kellett szolgálnom, miért is vagyunk mi most itt. Szóval mély lélegzetet vettem, és neki kezdtem a mesedélutánnak.
- Oké, jól van. Elmondom, mi okból rángattalak el magammal ide. - kíváncsian meredt rám, én pedig folytattam - Szombaton, Berlinben voltam egy bárban fellépni. Már egy ideje minden hétvégén oda járok énekelni.. meg is fizetnek érte, ugyebár. Tehát, miután lezajlott a műsorom, épp hazafelé indultam, amikor egy szálloda előtt.. megláttam pár Tokio Hotel rajongót. Először el sem hittem, azt hittem csak képzelődöm. Aztán felhívtam Billt. Kicsöngött, de nem vette fel. Pár perc múlva ő hívott vissza engem, én pedig elmondtam, hogy ott állok a hotelük előtt. A fiúk persze egyből meginvitáltak, hogy töltsek el velük egy közös estét.. nem találtam semmi kivetni valót, hogy miért ne mehetnék, így nem sokkal később már Georg és Gustav.. na meg persze Tom társaságában ücsörögtem az egyik legmenőbb berlini szálloda szobájában. Tomnak naná, hogy megint volt valami baja, így ő felvette a "bunkó paraszt vagyok" jelmezt, és még nagyon köszönni sem akart, mikor odamentem.. aztán az események valahogy hirtelen felgyorsultak, mindennek a vége pedig az lett, hogy Tommal lefeküdtünk.. csakhogy a nagy hévben valamiről megfeledkeztünk..
Villámcsapásként érte a felismerés a mellettem ülő lányt, aki hirtelen olyan képet vágott, mint aki citromba harapott.
- Kérdezhetek valamit? - fakadt ki - Mégis hogy a fenébe lehettél ilyen felelőtlen és ostoba? Azt képzelted, hogy ennek a kis mulasztásnak nem lehetnek következményei? Ilyen "apróságok" miatt veszik el apró emberkék életét! Van fogalmad róla, hogy mit NEM csináltatok? Ne nézz így rám, nagyon is megérdemled, hogy jól megszidjalak! És Tom is, hogy lehet ekkora barom..
- Elég, Ade! - förmedtem rá, már szinte jogtalanul - Tudom, hibáztunk! Ezért vagyok most itt, és jobban szeretném, ha ez az ügy a mi kettőnk titka maradna!
- És vajon ezt ő is tudja? - gúnyosan nézett a szemembe
- Azt hiszed, megőrültem? - most én borultam ki - Szerinted Tom mit szólna, ha megtudná hogy valószínűleg terhes vagyok tőle?
Barátnőm keserűen húzta el a száját.
- Na látod.. jobb nem is belegondolni, hogy kiadná az utamat, amiért azt feltételezné, hogy egy gyerekkel próbálom magam mellé láncolni. - és eközben átfutott az agyamon: tényleg képes lenne megtenni velem, hogy csakúgy kirúg?
- Meglenne róla a véleménye mindenkinek.. és ezen soha többet nem tudna változtatni. - csevegésünk az Élet nagy dolgairól itt abba is maradt, ugyanis kilépett a sötétbarna ajtón egy fiatal, gömbölyödő hasú nő.. mögötte pedig a "Fehérköpönyeges rém" haladt vigyorogva. Erősen koncentrálnom kellett arra, hogy ne nézzek többet a kismama felé, mivel mikor először megláttam, valamilyen furcsa módon az én fejem volt az ő testén.. értem ezt úgy, hogy elképzeltem magamat így, ugyanebben a helyzetben. És azt kell mondjam, nem tetszett. Ezért inkább megvártam, míg a terhes asszonyka lelép a helyszínről, s csak ezután ugrottam fel a helyemről, majd mentem oda a doktorhoz.
- Jó napot! Gitta Hoffman vagyok. - nyújtottam kezet illedelmesen
- Örvendek! A nevem Matthias Schubert! - ő is így tett, és kezet ráztunk.
Nem egy nőies szokás. - állapítottam meg magamban, és lopva Adeline-ra pillantottam, hogy bátorságot merítsek a jelenlétéből. Lehetséges, hogy csak én túlzom el a dolgokat, és nem kellene ennyit idegeskednem? Biztos így van. Viszont én akkor is baromira be vagyok tojva! De még hogy!
- Miben segíthetek? - szakította félbe immáron szokásossá vált elkalandozásomat, a Fehérköpönyeges
- Nos, az a helyzet, hogy esemény utáni tablettára lenne szükségem, mivel a barátommal... nem beszélhetnénk meg ezt nyugodtabb körülmények között? - tekintetem pedig, a kívülről egész barátságosnak tűnő szobára vetődött. A nyugodtabb körülmények című terelésre azért volt szükség, mert nem szerettem volna ha Ade is jelen van a beszélgetésnél. És egyébként is meg kell vizsgálnia.
- Fáradjon be! - tárta ki az ajtót magabiztosan, és mosolygósan.
Még utoljára barátnőm felé tekintettem, aki egy 'itt várlak' pillantással utamra engedett. Hát nincs más kiút.. azt hiszem eljött a vég.