- Én meg megyek tanulni. - gyorsan felálltam az asztaltól, és a szobámba húztam a csíkot. Valahogy nem volt kedvem végighallgatni hogyan vesznek össze, és békülnek ki azon: anya még mindig fiatalnak érzi magát. (És tök fiatalosan is néz ki, amit jó, ha minél többször elmondasz neki.. annál nagyobb lesz az önbizalma.)
Leültem az ágyra, és végiggondoltam: miből is kell tanulnom..? Végül arra jutottam, hogy jobb lesz, ha majd a kollégiumban nézem át a dolgokat. (Nagyobb dolgozat egyébként sem volt várható az elkövetkezendő napokban.)
Ami a nap további részét illeti, sikerült a lehető legszükségesebb holmikat elraknom a bőröndömbe. Délután fél négy körül értem a buszállomásra. Nem sokkal azután, hogy felszálltam a lipcsei buszra; Tom hívott..
- Asszem valakit itt hagytál..! - szólt bele durcásan
- Valakit? - képedtem el - Kicsodát?
- Például engem.. - sóhajtott - Még mindig annak a bizonyos estének a hatása alatt vagyok! (A hangjából tisztán ki lehetett venni, hogy épp vigyorog..)
- Akkor nem csak nekem van hiányérzetem?
- Az én hiányérzetem arra a kis formás fenekedre terjed ki a legjobban.. - nevetett - Már komolyan viszket a tenyerem!
- Elküldjem postán?
- Igen, a többivel együtt! Most azonnal..
- Megőrülök tőled, de tényleg! - a szemeimet behunyva magam elé képzeltem Őt.
- Miért is?
- Amióta elváltunk, azóta egyfolytában az zakatol a fejemben, hogy: Tom, Tom és Tom.. tele van veled minden gondolatom!
Ez most felért egy szerelmi vallomással!
- Ez most felért egy szerelmi vallomással.. - állapította meg elégedetten
Már gondolat-olvasó is?
- Hát nem ártott volna, ha te is benyögsz valami hasonlót. - kérkedőn
- Péntek este kerítünk rá sort.. főleg a nyögésre.. - kuncogott
- Szeretem, amikor ilyen gondolatokat kergetsz a fejedben.
- És el is kapom őket, - egy lélegzetvételnyi szünet - de majd később.. most hív a kötelesség.
Azt hittem, hogy a természet.. azt még jobban elviselném.
- Muszáj? - kérdeztem savanyú arckifejezéssel
- Annyira, hogy a többiek kiherélnek, ha nem teszem le most azonnal.. - a háttérből Georg kiabált - ..ne rinyálj Hobbit! ... Na, erről beszélek.
- Nem igazság. Miért kell neked.. zenésznek lenned?
- Hogy imádjanak a nők, bébi.. - kacagott fel.
- Oké, ezt most tudod, hogy megjegyeztem, ugye?! - kábé két fokkal magasabb hangnemben
- Ne parázz már, csak nem féltékeny lettél? - közepes hangerejű csattanás - Áú, ez a jénai tál (köcsög..) tarkón vágott! Mostmár tényleg leteszem! Wo aí ni! :)
- Hogy mi? - meredtem magam elé értetlenül
- Kínaiul van, majd beavatlak. Szia.
Őő, Tom mióta tud kínai nyelven beszélni?
- Nagyon-nagyon... (szeretlek!)
- Hö? - megérkezett az értelem felsőfokon
- Majd beavatlak! - és somolyogva letettem. Áh, olyan jó volt hallani a hangját. El sem hiszem. Mintha évek teltek volna el azóta, hogy utoljára beszéltünk. Viszont most, hogy újra hallottam nevetni, beszélni.. megkönnyebbültem. Legalább tudom, hogy jól van. Maximum Georg megterrorizálja kicsit..

Másnap délután, a kollégium udvarán.
- ..Gitta, hová rohansz? Állj már meg egy másodpercre! - nyúlt utánam egy kéz, és magához rántott
- Engedj el! - a hangom már magamhoz képest is hisztérikusnak hatott - El kell mennem valahová!
- Hová? - még mindig nem engedett a szorításból; egyik karját a derekam köré fonta, a másikkal pedig bilincsként tartotta fogva a csuklómat
- Nem mindegy az neked?! Engedj, hadd menjek! - rángatóztam
- Mondd el, hogy hová mész, és már szabad is vagy..
- Sebastian, elég volt! Ehhez neked semmi közöd! - makacsul tartottam a számat, eszem ágában sem volt ugyanis az orrára kötni, hogy a patikába készülök. Azt meg pláne nem, hogy mit akarok ott venni.. még csak az hiányozna, ha el elkezdene terjeszteni valami álhírt.
- Csökönyös vagy, mint egy öszvér.. - végre eleresztett, s én kihasználva az alkalmat, futásnak eredtem. Vissza se pillantottam, a válltáskámat az oldalamhoz szorítva 'menekültem' a hitetlenkedő srác elől. Mikor a gyógyszertár ajtajához értem, hirtelen le kellett fékeznem, nehogy fellökjem az éppen kifelé botladozó idős nénit. Bár abban a pillanatban valóban úgy éreztem: ha továbbra is az utamat állja, olyat teszek, amit később biztosan megbánok. Ennyit arról, hogy mennyire indulatos tudok lenni.
Mialatt végre bejutottam a patikába, ezernyi szemrehányó kérdés, gondolat özönlötte el a fejemet. Egy bosszús, ingerült hang folyton-folyvást emlékeztetett, mi (nem) történt azon az estén... "Hogy lehettél ennyire felelőtlen?? Előre kellett volna gondolkodnod! Na és Tom!? Mondhatom szép lesz, kilenc hónap múlva egy kis Kaulitz porontyot tologatni egy babakocsiban! Búcsút mondhatnál az énekesi karrierednek egy időre, ráadásul gyerek mellett nem könnyű dolgozni.. főleg ha az nemrég született csak meg! De igazatok van: nem kell ám vigyázni.. ugyan!"
Gondterhelt arccal ráztam meg a fejem, hátha ezzel elmúlasztom ezt a lelkem mélyéről szóló hangot, amelyik úgy látszik előre tudta mi fog történni.. - csak épp nem szólt róla időben. Megkíséreltem a lehetetlent is: türelmesnek mutatkozni az idős, derékfájdalmakkal küszködő nők, férfiak; és a gyerekük gyógyszeréért sorba álló felnőttek között. Igen, ez volt az, amit én szerettem volna elkerülni. Ezért vagyok most itt: hogy megakadályozzam két gondatlan fiatal baklövésének a következményét.. egy harmadik személy életének kezdetét. Ez így elsőre talán meglepően hangzik, de ha nem kertelnék ennyit, nyilvánvaló lenne, hogy azért vagyok itt; mert Tommal nem védekeztünk aznap este a hotelszobában.. nem is értem, miért nem jutott hamarabb eszembe! Annyira el voltam foglalva magával a ténnyel, hogy együtt lehettünk.. és még ezek után sem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy Tom valóban szeret-e.. úgy értem, mennyi annak az esélye.. mi a biztosíték arra, hogy meg tud változni? Képes feladni az ő hőn szeretett életmódját egyetlen lányért? Miattam? ... És egyébként is: a "gyerek" szó hallatán már húzná is a nyúlcipőt, és legszívesebben kirohanna a világból, ha csak a gyanúja is felmerülne annak; hogy (ilyen idősen) apa legyen.
Amint magamban elmélkedtem, szinte teljesen megszűnt körülöttem a külvilág. Nem tudom, mióta várakoztam egyhelyben; de egy nyugtalan kéz visszarángatott a való életbe.
- Elnézést, de volna szíves arrébb állni az útból? - cibálta a kabátomat egy (kerekesszékből kinyújtózkodó) középkorú hölgy. Az ő hangjára eszméltem fel csak, s halk "Elnézést kérek!" közben odaléptem a kiszolgáló pulthoz. A fehérköpenyes patikus várakozóan nézett rám, szemüvege sejtelmesen csillant meg a villany fényében. Percekig tartó vekengés után sikerült kinyögnöm, mit is szeretnék vásárolni. Ám akadt némi gond..
- Nos.. - köszörülte meg a torkát a melírozott hajú patikusnő - ..ilyen, öhm, tablettát csak receptre adhatunk ki.
- Azt akarja mondani, hogy menjek el nőgyógyászhoz és - itt elcsuklott a hangom - ..kérjem meg, hogy írja ki nekem ezt a..?
- Másképp nem működik a dolog, sajnálom.
Miért is ne? Egyszer menne simán valami! Én komolyan ugrálnék örömömben!
- Rendben, köszönöm. - már távozni készültem, amikor visszafordultam a nőhöz, és egész alig hallhatóan tudakoltam meg: - Nem tud valakit itt a közelben? Nagyon sürgős lenne!
- Ami azt illeti, ismerek egy nagyon jó orvost.. van egy magánrendelője nem messze a városközponttól, de..
- De?! - kétségbeesetten vártam a folytatást
- De nem éppen olcsón dolgozik..
Dolgozik. Elborzadtam már a gondolattól is, hogy bennem is egy ilyen ember dolgozzon.

Mialatt én éppen igyekeztem megtudni a nőgyógyász címét, és reménykedtem, hogy helyre tudom valahogy hozni ezt a felelőtlenül elkövetett hibát; addig a magdeburgi srácok valahol messze, már megint azzal ütötték agyon az időt, hogy szünet nélkül egymást szivatták.. 
- Georg, próbáld már fel ezt a melltartót! - nyomott kuncogva a gitáros a basszer kezébe egy fekete, csipkés darabot
- Honnan szedted, te idióta? - vigyorgott a másik is
- Az előbb adta a hotel előtt Pamela Anderson.. - legyintett - Én még akkor is gondolok rád, mikor Pamelával találkozom! Aláírattam neked!
- MI?? - Georg szeme ki akart esni a csodálkozástól - A szőke, nagydudájú Pamela odakint van a hotel előtt?! Te ökör, miért hívtad be egy körre? XD
- Hát te tényleg hüje vagy. - rázta a fejét Tom - És még be is vetted, hogy tényleg kint van a szilikon nőci? -.-"
A helyiségbe egy sötétbarna hajú, magas, körülbelül a harmincas éveiben járó férfi lépett be. Alaposan körbenézett, de ennek ellenére sem érte nagy meglepetés: a nyitott bőröndökből kilógó ruhák, a földön heverő magazinok, a basszusgitáros eldobált pólói, és az énekes itt-ott fellelhető cipői mindennapos látványnak számítottak. A négyes tagjai általában külön szobában aludtak, csak nagyritkán fordult elő, hogy egy helyiségbe kényszerültek. Mint ahogy most. Az újonnan érkezett férfi szeme éppen a gardróbszekrényen időzött, amikor Tom megszólította:
- Hello David! Mi szél hozott erre? Tombolnak már odakint a fanok?
- Sziasztok. Mi az hogy! De eleredt az eső, úgyhogy ha nem áll el, akkor hamarabb be kell engednünk őket.. apropó! Bill és Gustav hol csavarog már megint? - fonta keresztbe a karjait
- Mikor jöttünk a busszal, Bill meglátott valami üzletet. - forgatta a szemeit Georg - És mindenáron be akart nézni oda, még a koncert előtt. De nekem meg Tomnak nem volt kedve menni, és szegény Gustavot küldtük el. - mesélt, miközben a rasztással egymásra mosolyogtak
- Ajha.. - a producer felhős tekintettel bámult ki az ablakon - Jó lenne, ha sietnének, mert eléggé beborult az ég! Ha valamelyik megint megfázik, én nem tudom mit csinálok!

A szoba tágas volt, és - már amennyire egy esős napon lehet - átjárta a fény. A tölgyszínű bútorok remek párosítást adtak a krémszínű falakkal, ám ami azonnal megragadta az ember figyelmét, az a vérvörös kanapé volt. Ezen terpeszkedett épp Georg is, Tom pedig a díványhoz tartozó fotelek egyikén gubbasztott. A dohányzóasztal lapja üvegből készült, azon tornyosultak a chips-es zacskók, energia italos dobozok.. és "Pamela Anderson melltartója" is elfért még a sok enni-innivaló mellett. Nem kellett sok idő hozzá, hogy David ezt is észrevételezze.
- Tom, már megint felhoztál egy lányt? - odasétált az asztalhoz, és közelebbről is szemügyre vette a fehérneműt - Igazán tekintettel lehettél volna a többiekre! Most négyen osztoztok egy szobán!
- Ha tudnád ki járt itt, nem ezt mondanád.. – a basszista arcára kéjes vigyor ült ki, amire még a karosszékben kuporgó Tom is kíváncsian felkapta a fejét.