Megálltam, és tanácstalanul bámultam a szálloda felé. Hirtelen leblokkoltam, és fel sem fogtam, hogy itt vannak. Aztán eszembe jutott Tom, és hogy délután lekoptatott. Viszont az a tény, hogy csak pár méterrel odébb van, valahol ott bent - gyors megfontolásra késztetett: befurakodjak a rajongók között, és magyarázkodjak a biztonsági őröknek, hogy személyesen ismerem a TH-t; vagy menjek haza? Végül arra jutottam, teszek egy próbát. Ám nem úgy, mint ahogyan először gondoltam. Megcsörgettem Billt. Ilyenkor már biztos alszik, de Tomot csak nem hívhatom fel..

A srác telefonja elkezdett rezegni az asztalon. A gazdája épp nem volt a közelben, így helyette másvalaki vette kézbe a dolgot. Vagyis a telefont. Rápillantott a kijelzőre, majd nyelt egy nagyot. Mire rászánta magát, hogy felvegye; a csörgés abbamaradt. Gyorsan visszatette az asztalra, és úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Eközben a másik három fiú visszatért a szobába.
- Megtaláltuk a DVD-t! - huppant le Bill a bátyja mellé - Mivan? Olyan vagy, mint aki üveget nyelt!
- Semmi. - füllentett, és megvakarta a tarkóját - Remélem nem valami romantikus hüjeség..
- Hé, ismerlek már. - rázta a fejét a másik - Ha a tarkódat vakarod, sosem mondasz igazat!
Tom elismerően bólintott. Igaza volt a testvérének.
- Gitta hívott, de nem vettem fel.
- Miért nem szóltál? - nyúlt az asztalon heverő mobiljáért - Lehet, hogy fontos.
- Mintha nem tudnád, mi a helyzet köztem és közte..
- Szerintem még te sem tudod. - megnyomta a hívás gombot - Georg, gyere ha dumálni akarsz Gittával!
- Jövök! - hajította el a DVD tokját, és leült az asztal mellé a szőnyegre - Vagyok.
- Jó kutya! - vigyorgott a kis hip-hop fanatikus - Lábhoz..
- Basszus, Tom - mosolygott Gustav - miért csinálsz mindenből poént?
- Carpe Diem! - rövid, egyszerű válasz volt. Nem is kellett több.

- Szia! - szóltam a telefonba, miután felvettem
- Hi! - üdvözölt Bill, majd sorban a többiek - Miért kerestél?
- Gondoltam szólok, hogy az előtt a hotel előtt állok, amelyikben épp ti szálltatok meg. És mellesleg erre akkor jöttem rá, mikor megláttam a rajongóitokat.
- Nemár! - ámuldozott a feketehajú - Ugye csak szórakozol?!
- Rohadtul fáradt vagyok, szerinted van kedvem szórakozni? - kérdeztem vissza - Csak nem akartam bunkó lenni, hogy nem beszélek veletek, ha már itt vagytok.
- Akkor gyere fel! - vigyorgott Georg - Simán beengednek, hacsak nincs rajtad Tokio Hoteles póló..
- De, abban járok fellépni... ennyire azért nem szeretlek titeket.
- Köszönjük szépen! - mind a négyen kórusban
- Igazából.. semmi kedvem ahhoz, hogy mégjobban lefárasszatok... de mivel régen láttuk már egymást élőben, megpróbálok bejutni.
- Ez a beszéd! - mondta Gusti - Szeretettel várunk!
- Van még egy szelet pizza.. - szólalt meg (végre) Tom is - De már nem sokáig bírja.
- Nyugodtan megeheted. - közöltem vele - Most leteszem, és mindjárt találkozunk. Sziasztok.

Kinyomtam a telefont, és megindultam a bejárat felé. Közben pedig kitaláltam egy jó kis mellébeszélős dumát arra az esetre, ha nem akarnának beengedni. A sok (kis)lánytól alig tudtam megközelíteni az ajtót, de némi tolakodás után sikerült szembetalálnom magam egy nálam jóval magasabb férfival. Fekete pólót, és sötét farmert viselt. Értetlenül nézett rám - azt gondolhatta, hogy én is a rajongók közül való vagyok.
- Szeretnék bemenni a hotelbe. - néztem a szemébe komolyan - Odabent már várnak.
- Sajnálom, de ha nincs szoba a nevén, nem engedhetem be.
- És maga azt honnan tudja megmondani, hogy van-e vagy nincs? Különben sem vagyok Tokio Hotel fan; ha csak ez a gond.
- Nem tudhatom biztosan.
- De én azt biztosan tudom, hogy nem sokáig fog itt dolgozni, ha hátráltat! Mit képzel? Hogy..
- Meg kell kérnem, hogy távozzon. - karon fogott, és egyenesen az járdáig rángatott. Még egy taxit is leintett, persze én szerencsétlent azonnal elküldtem a francba.
- Mi az, hogy így bánik velem??! Be fogom perelni.. - a névkártyájára néztem - Moritz Schuler! Nekem jogaim vannak! - igyekeztem nem túl nagy ramazúrit csapni, és viszonylag 'normál hangerőn' kiabálni.
- Nekem pedig kötelességem, hogy a rendzavarókat eltűntessem! - szigorúan bámult rám szürkés-kék szemeivel, és esze ágában se volt beengedni a hotelbe - Mégegyszer mondom, nem engedhetem be.
- De engem már várnak! - komolyan kezdett kikészíteni a pasas - Nem vagyok rajongó, nem érti meg?!!
- Moritz, engedd már be.. - szólalt meg a másik ajtónálló - Nem akarok balhét.
- Én se, ezért nem engedem be! - ráncolta össze a homlokát - Nem kockáztatom meg az állásomat..
- Jöjjön be, kérem! - a 'kedvesebbik' férfi kinyitotta az ajtót, és betessékelt - Elnézést az előbb történtekért..
- Te mit csinálsz..? - hördült fel a kékszemű, mire pár rajongó megindult a még mindig nyitva álló ajtó felé. - Hey!
- BILL, BILL.. TOOM!! - sikoltozták a fiúk neveit, és közben egyre az ajtó felé nyomakodtak. A két biztonságiőr alig bírta őket megfékezni, de pár perccel később még ketten csatlakoztak hozzájuk; és sikeresen leverték a 'fan-felkelést'. Eközben én lélekszakadva rohantam fel a lépcsőn, amíg csak bírtam, aztán megálltam - rájöttem, hogy a srácok nem is mondták melyik szobában vannak.. mivel a portára nem mertem visszamenni, így egy újabb telefonhívást intéztem Billhez..
" - Mi tart ilyen sokáig?
  - Némi akadályba ütköztem egy tuskó biztonsági őr, és pár sikítozó TH-fan személyében! És nem mellesleg honnan kaparjam elő a szobaszámotokat?!
  - 256-os, a Ne zavarj! táblával a kilincsen.
  - Igazán köszi.
  - A többit majd személyesen. Tschüss.
  - Oké. Bye."
Ha előre tudom, hogy ilyen nehéz és fárasztó lesz találkozni a bandával - inkább nem kockáztatom meg. Én hüje azt hittem, hogy majd szépen besétálok a hotelszobába, dumálunk egy sort, és alakul minden magától. Hát alakul is, csak épp nem mindig úgy, ahogy kellene.

- Na akkor.. - Bill éppen felállt, és az ajtóhoz ment - mindjárt jövök, csak a szobánkban hagytam valamit..
- Áthozod a cigimet? - szólt utána fennhangon Tom - muszáj károsítanom az egészségemet.
- Le kéne szokni, gyerekek.. - forgatta Georg a kezében a DVD távirányítót - szar a cigi..
- Mégis szívod! - vigyorodott el a rasztahajú - Nem baj, egyszer élsz: kezedben a cigaretta!
Míg Tom a társait oktatta, addig Bill elindult a (tesójával közös) szobájuk felé. Nem kellett nagyon megerőltetnie magát, a folyosó másik végén várt rá a 213-as lakosztály. Mivel a tervek szerint a fiúk egész este a hotelszobájukban maradnak, David nem rendelt ki hozzájuk külön biztonságiőrt, aki az ajtójuk előtt áll.
- Bill.. - a feketehajú a nevét hallván megfordult, ám nem látott senkit. A következő pillanatban azonban egy világosbarna szempár szegeződött rá. Amelyiknek a gazdája TH-s topot viselt.
- Hé, te mit keresel itt? Ide rajongók nem jöhetnek! - tett egy lépést hátra - Hogy jutottál be?
- Odalent van egy kis káosz a többiek miatt.. egy szőke csaj kiverte a balhét, amiért nem akarták beengedni. A többi nem fontos..
- Adok egy autogramot, és elmész. Senkinek ne mondd el, hogy itt voltál. - nézett körbe Bill zavartan, hátha meglátja valaki
- Nem azért utaztam ide több 100 km-t, hogy aláfirkants egy papírfecnit.. - közelebb hajolt, és belenézett a fiú szemébe - Téged akarlak! Most.
- Öö.. ez így nem lesz jó.. - meghátrált, ám a lány a falhoz szorította; miközben az egyik keze lassan Bill slicce felé vándorolt. Lehúzta a cipzárt, és elkezdte masszírozni az énekes nadrágjában lapuló hímtagot..