A vonatot pont az utolsó előtti pillanatban értem el, mázlim volt, hogy nem hagyott ott az állomáson. Gyorsan foglaltam egy üres fülkét magamnak, és beültem. Nem voltak valami irtó sokan a hatórás berlini vonaton, így nem nagyon kellett tartanom azoktól az idegenektől, akik ismeretlenül beülnek mellém, és kérdezgetnek mindenfélét. Egyszer elmondtam Billnek az egyik ilyen esetemet, és szószerint falfehér lett az ijjedségtől. Merthogy ő ám ha ott lett volna velem, biztos hamarabb taperol le, mint az az idegen férfi. Persze, nehogy rám induljon az a koldus. (...)
Volt pár kellemetlen élményem, ami a vonatos utazásokat illeti. De talán az egyik legfurább az volt, mikor egy 40 körüli nő ült be a fülkébe hozzám, a gyerekével. Nem is lett volna ez olyan nagy gond, mert egész jól elbeszélgettünk. Csak ám egyszer azt mondta, hogy fogjam meg a kislányt, míg ő elmegy a WC-re. Azóta nem láttam őt. Képes volt otthagyni a gyerekét egy idegen karjaiban, és eltűnni. Mint később kiderült leszállt az egyik állomáson, és gyorsan eliszkolt. A lányát pedig 'rámhagyta'. Nem tudtam volna mit kezdeni vele, így hosszas eljárás vette kezdetét: gyermekotthonba adtuk. Anyuékkal. Mondhatom nagyon örültek, mikor hazaállítottam egy picibabával.. két napig bizonygattam, hogy nem az én gyerekem, mire elhitték. Megfogadtam, hogy idegen gyerekre többet nem vigyázok. Nem én tartozok érte felelősséggel, hanem az anyja. Vagy az apja. Szóval.. és amúgyis! Nem vagyok bébiszitter. Ennyit erről..

**
Cocktail of Night Bar. (Az éjszaka koktélja Bár.)
- Hey, ott van Gitta! - szólt oda Kira a hely tulajának - Idehívjam?
- Persze, úgyis van egy kis dolgom vele. - intett a főnök, majd bement az irodájába.
- Hello Kira! - köszöntem a felszolgálólányra, aki egyben itteni legjobb barátnőm is - Késett az a rohadt.. szóval a vonat.
- Ja, észrevette már Hans is. Vár az irodájában.
- De ugye még nem ment le a műsorom?
- Még negyedóra, és te jössz. Csak nyugi. - mosolygott biztatóan - Szerintem csak emelést akar adni..
- Ahányszor elkéstem? - nevettem fel halkan - Biztos ki fog rúgni.
- Akkor velem fog számolni. - vigyorgott - De menj már, te csaj!
- Úgyse úszom meg.. - ráztam a fejem, és célba vettem a főnök irodáját. Az ajtó előtt még vettem egy mély levegőt, aztán kopogtam.
- Gyere be! - kiáltotta a hang odabentről
- Jó estét.. - viszonylag halkan - Elnézést a késésért, de a vonat..
- Nem érdekel a vonat. Ülj le. - parancsolt rám közömbös tekintettel, s én szót fogadtam - Mondd meg nekem, meddig akarod még ezt csinálni?
- Sajnálom, ígérem, hogy legközelebb nem fordul elő.. - védekeztem
- Nem, úgy látom nem értesz. Meddig akarsz még itt énekelni? Mikor a hangoddal simán sztár lehetnél?!
- Tessék? - nem akartam felfogni mit mond. Már ő is kezdi?
- Ma jön a bárba egy tehetség-kutató férfi. Rengeteg tehetséget fedezett már fel, és mindből híres ember lett. Most rajtad a sor, szerintem meg kellene próbálnod.
- Nem vágyok hírnévre, se arra, hogy sztár legyek. A sztároknak nincs magánéletük. És nekem ez fontos..
- Ha magánéletük nincs is, de vagyonuk, drága autójuk, házaik és egyszerűen mindenük megvan. Amiről csak álmodnál. - felemelte a mutatóujját - Minden.
- És mivel többek ők, mint az átlagember? Csak jó időben voltak, jó helyen..
- Épp ezaz! Most elérkezett a Te időd! Sztárt csinálok belőled! Nagyobb leszel, mint maga a példaképed!
- Avril Lavignél senki nem nagyobb, és jobb - ráztam hevesen a fejem - még én se lehetek az!
- Optimizmus, kislány. - nevetett, majd az órájára pillantott - Öt perc, és a karriered elkezdődik. Készülj fel..
Kiléptem a szobából, egyenesen a zajos 'éjszaka koktéljába'. A zene pörgött, a táncosok szintén. De legjobban mégis a közönség érezte magát. Tekintetemmel Kirát kutattam, ám a nagy tömegben aligha sikerült megtalálnom. Bementem hát az öltözőbe, és a lehető leggyorsabban kerestem meg a smink asztalt. Még egy utolsó pillantást akartam vetni magamra, hogy legalább most megközelítsem a lehetetlent: tökéletesen kinézni. A cuccomat a szokásos helyére tettem, onnan senki nem fogja elvinni.