Utáltam. Egyszerűen utáltam azt a kutyát. Megfogadtam magamnak - még miközben a parkban súroltatta velem fel a köves járdát - hogy én SOHA nem viszem el többet sétálni. Sőt még a közelébe se megyek. Ami azt jelenti, hogy a szomszédot elfelejthetem örök időre. Három euróért inkább kitakarítok a szobámban, mintsem hogy mégegyszer ilyen helyzetbe kerüljek.. Ráadásul mit gondolhat rólam most Mark?
Lassacskán - miközben a fenti gondolatmenetemet folytattam - elértem az utcánkat. Majd a szomszéd néni házát is. Megszorítottam a pórázt, és csengettem. A kutya mintha kissé ideges lett volna. Az első két lábával a kapura "állt", és hangosan ugatni kezdett.
- Fejezd már be! Esküszöm, hogy elviszlek egy kutya-telepre.. vagy mittomén hova! - rántottam vissza; ekkor azonban a kapu kinyílt. Biztos ez az "eb" lökte be. Mondjuk ami azt illeti kicsit megörültem, hogy nem kell megvárni, amíg a mami kivánszorog. Gyorsan kikötöttem Friedrich-et a háza mellé, már csak a biztonság kedvéért is.
Most vettem csak észre, hogy az ajtó tárva-nyitva áll. "Ennyire azért nincs meleg, hogy így szellőztessen.." - gondoltam, a következő pillanatban pedig már az előszobának (sem) nevezhető helyiségben álltam. A régi kis kanapéról letépték a huzatot, a párnák a földön hevertek, az ősrégi TV-nek hűlt helye volt. Itt valami rohadtul nem stimmelt..
- Natascha néni!? - kiáltottam el magam, miközben a lábam valami iszonyatosan remegett. Ideges voltam. - Hahó! Hall engem??
- Ő nem, de én igen.. - szólt a mély hang a hátam mögött, és mire egyet pislantottam valami vattát nyomott az orrom elé. Egész émelyítő szaga volt. Láttam már ilyet a filmekben. Ezzel altatják el az embereket, aztán pedig elhurcolják valahová. Tudtam mit kellett tennem: nem lélegezni amíg el nem veszi a vattát, hanem amilyen gyorsan csak lehet, ájulást színlelni. Ez be is jött. Összerogytam, és a földre estem. Kicsit be is vertem a fejem, de nem adhattam ki semmilyen hangot. A férfi rögtön kapott az alkalmon. A vállára vett, és egyenesen a fürdőszobába vitt. Szószerint beledobott a kádba, majd megengedte a vizet. Aztán csak nézte, amint egyre jobban ellep a víz.
- Jaj, de szép kislány voltál.. - motyogta - milyen kár, hogy most meg kell halnod. Ha később jöttél volna, most nem tenném ezt.. rossz időben voltál, rossz helyen. Hmm..
A hangja csupán szánalmat és gyilkos gondolatokat sugárzott. Kezdett úrrá lenni rajtam a félelem. Fogalmam sem volt, meddig nézi ahogy lassan szinte megfulladok. Legszívesebben kiugrottam volna a kádból, és elrohantam volna. De nem tehettem. Hirtelen finom illat csapta meg az orromat. Rózsa illatú fürdősó. Pár hónapja vettük a maminak a születésnapjára. Hallottam, ahogy a vízbe szórja és közben dúdolgat. "Ez most tényleg meg fog ölni.." - ahogy ezt mondtam magamban, egy kósza könnycsepp hagyta el a szemem. Bizonyára nem vette észre, mert nem szólt semmit. Csak énekelgetett, és a mami tisztálkodószereit öntötte a kádba. Lassan, de biztosan kezdett emelkedni a víz szintje. A derekamat már ellepte.
- Megöllek, te kis szőke lányka.. de előtte még.. van egy kis dolgom veled. Finom kis pipinek látszol ám.. - összedörzsölte a két tenyerét, és elzárta a csapot. Csak remélni mertem, hogy nem arra készül, amire én gondolok. Megfogta a kezem, és kiráncigált a kádból. A földön húzott maga után, egészen a mama szobájáig. Szerencsére a padló felé volt a fejem, így végre ki tudtam nyitni a szemeimet. Bár még így sem láttam sokat, azt leszűrtem, hogy ez nem egy átlagos ember. Ez egy őrült. Nagy, fekete, katonai csizma volt rajta, ami hátul a sarkánál kissé megkopott. Terepszínű nadrágot viselt, hozzá pedig egy fekete bőrkabátot. A fejét csak egy pillanatra láttam, de az is elég volt. A kopasz fején megcsillant a kis szoba lámpájának fénye. Felhúzott az ágyra, és a hátamra fordított.
- Mindjárt jövök, ne menj el.. - vigyorodott el, és átment a másik helyiségbe. Itt volt az alkalom. Villámgyorsan kinyitottam a szemem, és felültem. Ám ahogy ez megtörtént, az ágy hatalmasat nyikorgott.
- Ébredezel, drága? - kiáltott felém, de a szobába nem jött be. Megpróbáltam hang nélkül kimászni az ágyból. Keresnem kellett valamit, amivel megvédhetem magam. A szekrény tetején sorakoztak a mami vázái. Levettem a legnagyobbat, és az ajtó egyik oldalára álltam.
- Na, felkészültél..? - az ágy az ajtóval szemben volt, így rögtön feltűnt neki, hogy nem fekszem ott. Kicsit előrébb állt, így mögé férkőzhettem és.. - Csak nem akarsz bántani?! - hajolt el, majd megfordult és kikapta a kezemből az üvegtárgyat. Abban a pillanatban nem jutott más az eszembe, csak a futás. A bejárati ajtóig minden simán ment. Az azonban be volt reteszelve. Még mindig futottam, így azzal a lendülettel az ablak felé vettem az irányt. Tudtam, ha nem a faszi öl meg, akkor én leszek a saját magam gyilkosa. De nem tehettem mást. Összehúztam magam, és nekiugrottam a zárt ablaknak. Meg is lett az eredménye: a földre kerültem. A férfi egy percre megtorpant, de csak épp annyira, hogy a maradék erőmet összeszedve, talpra tudjak állni. A karomon több sebhely is volt, az arcom vérzett a sok vágástól. A jobb lábamba két szilánk is beleállt, de a kapuig szerencsére eljutottam. Az utcára érve ordítani kezdtem a fájdalomtól. A szemközti oldal egyik házának az ablakából egy nő nézett ki, amikor meglátott..
- Uramisten! - sikoltott fel, és azonnal rohant ki a házból. Az utcába épp akkor kanyarodott be egy autó, majdnem elütötte az asszonyt; de még időben megállt. Mikor észrevette, miért rohan ilyen sebesen a nő, kipattant a kocsiból.
- Mi történt vele? - vett a karjaiba, és az autó felé cipelt.
- Mit akar tenni? - kérdezte ijjedten a nő
- Kórházba kell vinni!      
- Ház.. Nat.. Natascha.. betörő.. - mutogattam a mami háza felé, mint egy idegbajos. A sokktól, amit kaptam; nem jött ki egy értelmes mondat a számon..